Az előszezon utolsó meccsén még pályára lépett CJ Stroud, majd ezt követően a főedző DeMeco Ryans bejelentette, hogy az 1/2-re kiválasztott újonc lesz a csapat kezdő irányítója az alapszakasz kezdetén is. A lépés egyáltalán nem meglepő, azonban most vált hivatalossá.
Ezzel három újonc kezdőnk is lesz az első fordulóban, hiszen a Panthers az 1/1-es Bryce Younggal, a Colts pedig az 1/4-es Anthony Richardsonnal vág majd neki a 2023-as szezonnak.
Stroudnak nem indult jól az előszezon a Patriots védelme ellen, a második fordulóban a Dolphins ellen viszont már egyértelműen jobban játszott. Most a Saints ellen sok lehetőséget nem kapott, négy passzából kettő volt sikeres 16 yardért, de az egyik touchdownnal végződött. Összességében sok minden új nem derült ki róla a preseasonben (11/20, 89 yard, TD, INT), úgyhogy várjuk a téttel bíró meccseket.
A Texans a Ravens ellen kezdi meg az alapszakaszt, szóval nem lesz egyszerű dolga a fiatal QB-nak, a Hollók védelmét ugyanis a liga 10 legjobbja közé várjuk.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
- Megint kreatívak voltak a csapatok a menetrendjük bejelentésével
- Íme az NFL teljes 2024-es menetrendje
- Mostantól a Netflix közvetíti a karácsonyi meccseket
- A Giants főszereplésével jön a Hard Knocks holtszezon sorozata!
- BREAKING: Kijött az idei európai meccsek listája!
- Újra elérhető az FK!+, mutatjuk a részleteket
- Az idei lesz Rodney McLeod utolsó szezonja
- Courtland Sutton a cserekérelme után nem jelent meg a Broncos edzésein
- Super Bowl visszavágó a 7. héten, Wilson vs. Cousins a nyitókörben, Bills-Dolphins az első TNF
- Jövő betárazva – Vikings draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások