Ebben a cikkben azon edzőket vesszük sorra, akik alatt igazán felmelegedhet a szék az előttünk álló szezon során. Nyolc olyan edzőt hozok, akinek bizonyítania kell, különben a szezon végén (vagy akár még előbb) könnyen állás nélkül találhatják magukat.
Todd Bowles (Tampa Bay Buccaneers)
Bowles a legesélyesebb a fogadóirodáknál jelenleg az elsőnek kirúgott vezetőedzői “címre”. (Igen, természetesen erre is lehet fogadni). A három éve még bajnok csapat atomjaira hullott szét Tom Brady távozásával. Persze köztudott volt, hogy az egész buccaneerses kirándulása Bradynek csak egy hattyúdal volt és nem hosszú távú projekt. A csapatnak egyébként nyilvánvalóan abszolút megérte a legendás irányítót Floridába csábítani, hiszen történelmük során másodszor bajnokok lettek 2020-ban.
Bowles második szezonját tölti a csapat élén Bruce Arians távozását követően. Tavaly a Bucs ugyan megnyerte a csoportját, de ez inkább volt köszönhető az NFC dél inkopetenciájának mintsem a Tampa Bay átütő erejének. Negatív mérleggel zártak és a wild card körben simán búcsúztatta őket a Cowboys. Bowles látta a problémát és váltott is támadókoordinátori poszton, Byron Leftwich-et Dave Canalesre cserélte, aki korábbi irányító- és elkapóedzőként sokkal inkább passzjátékra építő edző mint Leftwich.
A csapat kapcsán azonban nem véletlenül nagyon negatív a közhangulat. Irányítója nincs a Tampának, ráadásul a támadófala is romokban hever. Az elkapók még mindig használhatóak lennének, de ez és az átlagos vagy attól picit jobb védelem nem feltétlenül lesz elég. Az NFC-ben nem kell csodákat tenni 2023-ban, hogy reális esélyed legyen a playoffra, de Bowlesból nem nézem ki, hogy egy olyan hangulatot hozna össze, hogy a sok baljós jel ellenére valóban kompetitív legyen ez a Tampa Bay. New Yorkból két egymás utáni 5 győzelmes szezon után küldték el, amire nagyon jó esély van idén is, sőt. Ha nem volna a Cardinals önmegsemmisítő üzemmódban a Bucs joggal pályázhatna az 1/1-re is. Bowles egy jó védelmi szakember, ezt már többedszerre bizonyította, ahogy azt is, hogy nem vezetőedző matéria.
Tipp: Szezon közbeni kirúgás
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
- Megint kreatívak voltak a csapatok a menetrendjük bejelentésével
- Íme az NFL teljes 2024-es menetrendje
- Mostantól a Netflix közvetíti a karácsonyi meccseket
- A Giants főszereplésével jön a Hard Knocks holtszezon sorozata!
Legutóbbi hozzászólások