Ebben a cikkben azon edzőket vesszük sorra, akik alatt igazán felmelegedhet a szék az előttünk álló szezon során. Nyolc olyan edzőt hozok, akinek bizonyítania kell, különben a szezon végén (vagy akár még előbb) könnyen állás nélkül találhatják magukat.
Todd Bowles (Tampa Bay Buccaneers)
Bowles a legesélyesebb a fogadóirodáknál jelenleg az elsőnek kirúgott vezetőedzői “címre”. (Igen, természetesen erre is lehet fogadni). A három éve még bajnok csapat atomjaira hullott szét Tom Brady távozásával. Persze köztudott volt, hogy az egész buccaneerses kirándulása Bradynek csak egy hattyúdal volt és nem hosszú távú projekt. A csapatnak egyébként nyilvánvalóan abszolút megérte a legendás irányítót Floridába csábítani, hiszen történelmük során másodszor bajnokok lettek 2020-ban.
Bowles második szezonját tölti a csapat élén Bruce Arians távozását követően. Tavaly a Bucs ugyan megnyerte a csoportját, de ez inkább volt köszönhető az NFC dél inkopetenciájának mintsem a Tampa Bay átütő erejének. Negatív mérleggel zártak és a wild card körben simán búcsúztatta őket a Cowboys. Bowles látta a problémát és váltott is támadókoordinátori poszton, Byron Leftwich-et Dave Canalesre cserélte, aki korábbi irányító- és elkapóedzőként sokkal inkább passzjátékra építő edző mint Leftwich.
A csapat kapcsán azonban nem véletlenül nagyon negatív a közhangulat. Irányítója nincs a Tampának, ráadásul a támadófala is romokban hever. Az elkapók még mindig használhatóak lennének, de ez és az átlagos vagy attól picit jobb védelem nem feltétlenül lesz elég. Az NFC-ben nem kell csodákat tenni 2023-ban, hogy reális esélyed legyen a playoffra, de Bowlesból nem nézem ki, hogy egy olyan hangulatot hozna össze, hogy a sok baljós jel ellenére valóban kompetitív legyen ez a Tampa Bay. New Yorkból két egymás utáni 5 győzelmes szezon után küldték el, amire nagyon jó esély van idén is, sőt. Ha nem volna a Cardinals önmegsemmisítő üzemmódban a Bucs joggal pályázhatna az 1/1-re is. Bowles egy jó védelmi szakember, ezt már többedszerre bizonyította, ahogy azt is, hogy nem vezetőedző matéria.
Tipp: Szezon közbeni kirúgás

Legfrissebb cikkeink
- Hét nemzetközi meccs lesz idén az NFL-ben
- Brock Purdy: Az egész történetem arról szól, hogy alábecsülnek
- Az idei drafton elkelhet minden idők legnehezebb játékosa
- A jövő sztárjai – Abdul Carter
- Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Cseh Tibor on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- katonadani on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Kopi3.14 on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Jani_Kovacs on Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
*Kellen Moore
Na majd mikor McDermott lesz az első aki repül csak néztek!
Okéoké hogy egybenőttek, de szerintem a sötét nagyúr helye sem garantált jövőre.
Az persze nyilánvaló, hogy őt “kirúgni” sosem fogják, de egy ultrafos szezon után benne van, hogy feláll aztán elmegy nyugdíjba. Amire minden esély megvan a brutális csoportot (és AFC-t) nézve. Egy csoportutolsó 5W mérleget már senki nem tesz ki az ablakba.
Kb mondhatjuk, hogy a Mac&BoB az ő jövőjének kulcsa. Ha támadóoldalon valami hatalmas előrelépés történik, és papíron erősebb csapatokat is megverve pozitív lesz a szezon (akár rájátszás nélkül is), akkor viszont maradni fog. Egyébként meg az utódja BoB lesz HC-ként biztos, GM-ként már nem annyira biztos.