A Lions nem választott irányítót a 2023-as draft első körében, ráadásul sokan jó szezont várnak a csapattól, így jó eséllyel jövőre sem sikerül top QB-tehetséget szerezni. Mindezek fényében nem meglepő, hogy zajlanak a tárgyalások Jared Goffal, sőt a GM Brad Holmes szerint nagyon jót beszélgetett a játékos ügynökével.
A 28 éves irányító szerződése még két évig érvényes. Idén 26 millió dollárt, jövőre pedig 27 millió dollárt keresne, de ebből csak 5 millió dollár garantált. A játéka és a kvalitásai alapján ez teljesen reális ár, ami ugyanakkor jól behatárolja a benne lévő potenciált is – komolyabb célokért nem igazán lehet vele küzdeni.
Mivel azonban nem nagyon van arra esély, hogy jobb irányítót találjon a csapat, így egy ár/érték arányban korrekt szerződéssel jelentősen le lehetne csökkenteni a cap hitjét, amit el lehet költeni a roster megerősítésére. Erre viszont jó eséllyel csak jövőre kerülhet sor, nagyon úgy tűnik, hogy a menedzsment előbb meg akarja nézni, hogy tényleg képes-e Goff felnőni a feladathoz és rájátszásba vezetni a Lionst.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A sebesség megszállottjai – Dolphins draftértékelő
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások