A Browns olyan dologra készül hétfő éjjel, amire nagyon régen nem volt példa a franchise történetében. Ugyanis legutóbb 1993-ban, tehát 30 évvel ezelőtt volt képes 2-0-val kezdeni a clevelandi alakulat – akkor egyébként Bill Belichick volt a főedző. Azóta a csapat elfogyasztott 12 főedzőt és 38 kezdő irányítót (a legtöbbet ebben az időszakban), de egymás után két győzelemmel még nem sikerült kezdeni a szezont. A jelenlegi Browns roster tagjai közül mindössze 8-an voltak életben, amikor ez utoljára megtörtént.
De nem elég, hogy 30 éve nem kezdtek egy szezont sem 2-0-val, most egy igazi mumus ellen kellene ezt összehozni. A Browns ugyanis utoljára 2003-ban, tehát 20 évvel ezelőtt tudta megverni a Steelerst Pittsburghben az alapszakaszban.
A Browns egyébként 2,5 pontos favoritnak számít, ami az első hét fényében nem feltétlen meglepő, hiszen a Steelers offense semmit sem tudott kezdeni a 49ers védelmével, miközben a Browns defense szétszedte a Bengals támadósorát.
Az is egy meghökkentő adat, hogy a Browns nem volt favorit Pittsburgh-ben 1989 óta – 34 éve. Az volt egyébként az utolsó szezon, amikor a Browns a Steelers előtt végzett a csoportban a végelszámoláskor – meg is nyerte az AFC Centralt a csapat, a történelme során utoljára.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
Legutóbbi hozzászólások