A Eagles tavaly a liga egyik legegészségesebb csapata volt, a Super Bowlban 22 kezdőből 21 pályára tudott lépni. Idén már a második fordulóban is több sérüléssel kell küzdenie a gárdának, mint tavaly összesen. A Vikings elleni győzelem alkalmával ugyanis elvesztették a slot cornerüket, Avonte Maddoxot, aki vélhetően az egész évet kihagyja majd egy mellizom-sérüléssel. Még egy másodvéleményt ki fog kérni, de jelenleg ez a várakozás.
A korábbi negyedik körös Maddox egy elég jó slot cornernek számít, így nagyon fog hiányozni a secondaryből. A helyén Mario Goodrich játszott a Vikings ellen és hat célbevételből hat elkapást engedett 60 yardért és egy TD-ért a PFF adatai alapján. Azért sem jön jól a sérülése, mert a secondaryben James Bradberry és Reed Blankenship egyébként is maródi volt már a csütörtök esti rangadóra, még ha nekik nem is hosszútávú a sérülésük.
Szintén cornerbackekkel kapcsolatos hír, hogy a Panthers végül IR-re tette Jaycee Hornt a combhajlító-sérülésével, így minimum 4 meccs kihagyásra kényszerül és vélhetően majd csak a szezon féltávja környékén térhet vissza a pályára.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
- Megint kreatívak voltak a csapatok a menetrendjük bejelentésével
- Íme az NFL teljes 2024-es menetrendje
- Mostantól a Netflix közvetíti a karácsonyi meccseket
- A Giants főszereplésével jön a Hard Knocks holtszezon sorozata!
- BREAKING: Kijött az idei európai meccsek listája!
- Újra elérhető az FK!+, mutatjuk a részleteket
- Az idei lesz Rodney McLeod utolsó szezonja
- Courtland Sutton a cserekérelme után nem jelent meg a Broncos edzésein
- Super Bowl visszavágó a 7. héten, Wilson vs. Cousins a nyitókörben, Bills-Dolphins az első TNF
- Jövő betárazva – Vikings draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások