A Bills úgy tűnik nem teljesen elégedett a futószekciójával, így Jeremy Fowler információi szerint leigazolták Leonard Fournette-et. A korábbi 1/4-es játékos az utóbbi három évet a Buccaneersnél töltötte, ahol Super Bowlt is nyert, tavaly 1191 scrimmage yard és 6 TD került a neve mellé. Buffalóban Latavius Murray mostanság nem képes bebrusztolni a labdát a célterületre, amiért hozták, feltehetőleg tőle vehet el snapeket majd Fournette.
A Patriots elvesztette legjobb elkapóját, Kendrick Bourne-t, akinek elszakadt a térdszalagja, így idén már nem látjuk a pályán. A 28 éves játékos vezette a csapaton belül a statisztikákat elkapások (37), elkapott yardok (406) és touchdownok (4) tekintetében is. Hiányában jó kérdés ki tud fellépni, talán több játékidő és lehetőség juthat az újonc Demario Douglasnek, legalábbis ez lenne a legjobb hosszú távon a Patriotsnak.
A Jetsnél a támadófal-sérülések nem akarnak leállni. Duane Brown és Alijah Vera-Tucker már eddig is IR-en volt és az újonc center Joe Tippman sem volt bevethető hétvégén, most ráadásul elvesztették a helyére beálló mindkét centert, Connor McGovernt és Was Schweitzert is – mindketten IR-re kerültek, így legalább négy meccset ki kell hagyniuk.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Még mindig nem lehet megvenni Marvin Harrison Jr. mezét
- Hivatalosan is megvan a Patriots új de facto GM-e
- Elindul az építkezés – Chargers draftértékelő
- Red flagek és sokoldalúság – Colts draftértékelő
- Korábbi első körös pass rushert igazolt a Chargers
- 3-4 hónapos kihagyás vár a Commanders második körös védőfalemberére
- Terrion Arnold: Ha édesanyám elkapó lenne, földbe döngölném
- A Netflix adhatja a karácsonyi meccseket?
- Hosszú keresgélés után a Cardinalsba igazolt Zay Jones
- A Raidersnél Aidan O’Connell számít kezdőnek – egyelőre
- Chicagóban nincs színjáték: már most kinevezték Caleb Williamst kezdőnek
- Amikor azt hiszed, hogy a bab is hús – Texans draftértékelő
- Vic Fangio ott fejezné be edzői karrierjét, ahol elkezdte – Philadelphiában
- A kanadai rendőrök elől menekül a volt NFL-játékos
- Egy új remény – Patriots draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások