A Rams irányítójának, Matt Staffordnak a jobb hüvelykujja megsérült a Cowboys ellen, így kérdőjeles a játéka a hétvégi Packers elleni találkozóra. Sean McVay főedző úgy nyilatkozott, hogy naponta vizsgálják felül a helyzetet és ahhoz, hogy az irányító pályára léphessen, le kell mennie a duzzanatnak az ujjáról és képesnek kell lennie kellő erősséggel megfogni a labdát.
A fogadóirodáknál jelenleg a Packers 3 pontos favoritnak számít, ami egyértelműen arra utal, hogy Vegasban azzal számolnak, hogy Stafford nem fog tudni pályára lépni vasárnap. Ebben az esetben Brett Rypiennek kellene kezdenie, ami nem sok jót vetít előre a Los Angeles-iek számára. Mivel más QB nem volt a keretben, így a Buccaneers gyakorlócsapatából próbálták leigazolni a régi ismerős John Wolfordot, aki azonban nemet mondott és inkább marad Tampában.
Staffordnak volt már ilyen hüvelykujj-sérülése, bár 2020-ban nem csak meghúzódott, hanem el is szakadt a UCL-e. Az irányító elég sok mindent kibír és nagyon kemény játékos, de ha nem tudja rendesen megfogni a labdát, azzal nem sok mindent lehet kezdeni. Stafford egyébként Micah Parsons karjába, majd később Mazi Smith vállvédőjébe ütötte bele a kezét, ezek után még visszatért a pályára, de aztán egy trükkös játékos kétpontos elkapásnál a földbe is beütötte az ujját, ezután pedig már nem tudott visszatérni.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Kihagyás vár Arik Armsteadre, eltiltották a Colts védőfalemberét
- FK! kezdeti Big Board 2024
- Justin Jefferson teljes edzés munkát végzett, a héten visszatérhet a pályára!
- Szokatlan nevek a forduló legjobbjai között
- Josh Dobbs marad a Vikings kezdő irányítója
- A Rams leigazolta Mason Crosbyt
- Történelmi csapatok történelmien rossznak ígérkező meccse – Patriots@Steelers
- Playoff Ranking #13
- Zach Wilson visszatér a Jets kezdőjébe
- Az Eagles, a 49ers és a Cowboys is bebiztosíthatja a rájátszást a héten
- Ki hogy áll irányító fronton?
- Tyrod Taylor visszatér, de a kezdőt nem kapja vissza
- A Patriots kezdő futóját, a Jaguars kezdő elkapóját veszítette el
- Elveszítette kezdő védőjét a Lions, cornert igazolt a 49ers
- Patrick Mahomes és Cooper Kupp is az ide Walter Payton Év Embere díj jelöltjei között
Legutóbbi hozzászólások