Connect with us

Hír

Cserét kért a Bears fiatal cornerbackje!

Cserét kért a ma esti határidő előtt a Bears fiatal cornerbackje, Jaylon Johnson – írja Jeremy Fowler. A chicagóiak meg is adták az engedélyt neki a partnerkeresésre, úgyhogy könnyen lehet, hogy a védő ma már új városba költözhet. Johnson az újonc szerződése utolsó évébe lépett, tehát hosszabbítani kellene vele. A felek tárgyaltak is erről az utóbbi hetekben, viszont úgy tűnik nem kerültek közel az álláspontok, ezért is kért cserét a cornerback.

A korábbi második körös, jelenleg 24 éves Johnson egy kiváló játékos, az idei a legjobb éve, hat meccsen 2 interceptiont szerzett és volt még két leütött passza is, mindössze 42,3 százalékos elkapási arány és egy 37,3-es passer ratinget engedett, amivel a PFF harmadik legjobbra értékelt cornerbackje 8 forduló után.

Sok csapatnak hasznára lenne, így vélhetően nagy lehet az érdeklődés iránta, főleg hogy idén még nagyon olcsó. Várhatóan egy második körös pick (és apró) lehet az ára, hiszen azért szerződést kell neki adni, és egyébként az érte cserélő csapatnak érdemes is lenne ezt már a cserével együtt megtenni, nehogy rossz helyzetbe kerüljenek a tavaszi tárgyalásokkor.

Kérőként a contenderek közül elsősorban a Bills és a 49ers juthat eszünkbe, akiknek nagy szüksége lenne egy jó CB-re a Super Bowl runhoz.

Ami a Bearst illeti, Johnson elcserélése esetén a második körös újonc Tyrique Stevenson venné át a CB1 feladatkört, mellette az ötödik körös újonc Terrell Smith lenne a másik kezdő a szélen.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!