Még most, két héttel a határidő után is szivárognak ki információk a cseretárgyalásokkal kapcsolatban. Most például a PFT számolt be arról, hogy az Eagles és a 49ers is bepróbálkozott a Broncosnál a sztárcorner Patrick Surtain elérhetősége kapcsán.
A 49erstől tudtuk, hogy szaglásztak cornerbackek körül, hiszen a Bearsnél Jaylon Johnson iránt is érdeklődtek. Így nem meglepő, hogy a Broncost is felhívták, hogy mennyi az annyi, de szintén nem meglepő módon nagyon magas volt az ára Surtainnek. Az Eaglesnek rövid távon szélső CB-re nem feltétlen van szüksége, de Darius Slay és James Bradberry is átlépte már a vízválasztó 30 éves korhatárt, ráadásul idén a játékuk is visszaesett (főleg Bradberryé), így várható volt, hogy Howie Roseman gondolt Surtainre is.
Az még érdekesebb, hogy állítólag mindkét csapat nagyon aggódott azon, hogy a másik meg tudja szerezni a CB-t, ezért is hívogatták a Broncost, hogy ha esetleg az eladás szélére kerülne a denveri alakulat, akkor tudjanak egymásra licitálni. Végül az egészből nem lett semmi, a Broncos csak egy hatalmas ajánlatot fogadott volna el Surtainért, aki így maradt Denverben.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Vic Fangio ott fejezné be edzői karrierjét, ahol elkezdte – Philadelphiában
- A kanadai rendőrök elől menekül a volt NFL-játékos
- Egy új remény – Patriots draftértékelő
- A Panthers az első csapat, amely minden draftoltjával szerződést kötött
- TRADE: A Ramstől szerzett elkapót a Texans
- A Giantsben próbál szerencsét Allen Robinson
- Gyors elkapót igazolt a Steelers
- Joe Burrow nincs a 18 meccses alapszakasz ellen, de feltétellel
- Felszállásra készen – Jets draftértékelő
- Pénzfeldobással döntött a Raiders, hogy kit válasszon az első körben?
- Az NFL-ben elkapóként megbukott, most profi kosarasnak állt
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
Legutóbbi hozzászólások