Matt Staffordnak bő két hete sérült meg a hüvelykujja a dobókezén, így azóta nem láttuk a pályán. A Rams szerencséjére ez csak egy kihagyott meccset jelentett (habár szerencsétlenség, hogy a Packers ellen Stafforddal jó esélyeik lehettek volna a győzelemre), hiszen most bye weeken volt a csapat. Ezzel pedig Stafford ki is pihente a sérülését, Sean McVay főedző várakozásai szerint az irányító már ott lesz a kezdőben a Seahawks elleni csoportrangadón vasárnap.
Ha jól vettük ki McVay szavaiból, akkor Staffordnak azért vannak még fájdalmai és nem 100 százalékos az ujja, de kemény fából faragták, így vállalni fogja a játékot.
Bár a számain nem feltétlenül látszik (59,7 százalékos pontosság, 2070 yard, nyolc TD, hét INT), de a veterán irányító idén All-Pro formában játszik. Százalékos arányban neki van a második legtöbb extra dobása és a passzainak mindössze az 1,8 százaléka ért turnovert (összesen hat darab ilyen átadása volt, tehát extrém szerencsétlen volt a labdaeladásokkal, ráadásul a 15. elejtett passza a harmadik legtöbb a ligában).
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
Legutóbbi hozzászólások