Minden héten van mit tanulni az NFL-ben, úgyhogy minden forduló után le is vonjuk a tanulságainkat. Jöjjön tehát egy touchdownnyi (6+1) pont / take / gondolat a szezon tizenegyedik hétvégéje után. Lesz szó jó irányba tartó csapatokról, sínen levő irányítókról, a liga talán legreménytelenebb helyzetben lévő franchise-áról és egy rekordbeállításról is.
Sean Payton vezetésével jó útra térhet a Broncos
A Denver Broncos az elmúlt négy mérkőzését megnyerte, többek között a Chiefst, a Billst és a jó formában lévő Dobbs vezette Vikingt is megverve. Ezzel váratlanul 5-5-ös mérleggel állnak és ott vannak az AFC rájátszás üldözői között. Én olyan messze nem mennék, hogy a Denver bejuthat a playoffba, mert ahhoz még mindig túlságosan sok mindennek kellene összejönnie, valamint amilyen könnyen jött most a négy győzelem, olyan gyorsan képesek lehetnek leadni meccseket, de hosszú távon látszanak pozitív jelek a csapaton.
És ez elsősorban edzői szempontból jó jel. Az Broncos, amelyen az egész NFL-társadalom hahotázva röhögött a Dolphins elleni megalázó vereség után, most kezdi kivívni többek elismerését is a labda mindkét oldalán. Emlékszünk még a historikus mélységeket produkáló védelemre? Nos, ez a védelem az elmúlt öt forduló egyikén sem engedett 22 pontnál többet, pedig a Chiefs kétszer, a Bills egyszer jött szembe. A hetedik forduló óta 13 labdát szereztek, pedig egy hetet a bye week foglalt el. Amennyit lehetett kritizálni Vance Josephet (jogosan), most annyira jár a kalaplengetés. Ezek a számok ráadásul úgy jönnek össze, hogy több eddig cserének számító embert épített be a kezdőbe és a Surtain, Simmons duó kivételével (akik mindketten All-Pro kaliberek) nincs első ránézésre átlagosnál jobbnak gondolt játékos az egységben.
COURTLAND SUTTON 🤯🤯
pic.twitter.com/51qiHoTP6B— PFF (@PFF) November 20, 2023
A támadósor pedig év elején volt igazán elemében, de most kezdi elérni azt a kinézetét, amit vártunk Paytontól. Sok nehéz csomagos játék, több tight endes felállások és a támadó guru főedző továbbra is jól rajzol fel játékokat. A mérkőzések első drive-jaiban a Broncos top3-ban van EPA/play szerint. Russell Wilson nem játszik ugyan elit formában, de képes életben tartani playeket elég ideig, Courtland Sutton pedig egészen félelmetes elkapásokat mutat be. Nem kell hasra esni továbbra is az eredményektől, de végre pozitív az irány.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
- Megint kreatívak voltak a csapatok a menetrendjük bejelentésével
- Íme az NFL teljes 2024-es menetrendje
- Mostantól a Netflix közvetíti a karácsonyi meccseket
- A Giants főszereplésével jön a Hard Knocks holtszezon sorozata!
Legutóbbi hozzászólások