Drew Brees lassan három éve akasztotta szögre a sisakját, és az utolsó idényeiben is látszott már, hogy a karja nem az igazi. Most az ESPN-nél kérdezték meg, hogy próbálták-e visszacsábítani a nyugdíjból az utóbbi években, és ugyan az irányító utalt rá, hogy voltak megkeresések, de elmondta, hogy már egyáltalán nem működik a jobb karja.
“Elárulok egy titkot. Már egyáltalán nem dobálok a jobb karommal. A jobb karom nem működik. Amikor otthon a kertben dobálgatunk, akkor ballal passzolok.”
Breesnek még 2005-ben a Chargers színeiben sérült meg komolyabban a válla, és sokan tartottak attól, hogy a műtét után nem lesz már az igazi – ezért például a Dolhins nem is akarta leigazolni szabadügynökként. Ezekre a kétkedőkre nyilvánvalóan rácáfolt, hiszen végül Hall of Famer karriert futott be a Saintsben (ahol 68.010 yardot és 491 touchdownt passzolt 15 év alatt, nem mellesleg nyert egy Super Bowlt), azonban hosszú távon ez a műtét tönkretette a vállát.
Brees a minap egy pickleball eseményen vett részt, ahol a jobb kezében fogta az ütőt John McEnroe oldalán. Elmondása szerint ezt a sportot tudja űzni, mert alulról kell ütni, de bármi, ami a válla felett történik, az már nagy fájdalmakkal jár.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
Legutóbbi hozzászólások