Az NFC két contendere verseng a Coltstól kivágott linebacker, Shaq Leonard kegyeiért. A védő a héten előbb a Cowboysnál, majd az Eaglesnél is járt viziten, és Ian Rapoport információi szerint a hétvége során dönteni is fog, hová igazol.
Mindkét csapatnál elkél a segítség a poszton, hiszen Dallasban Leighton Vander Esch elvesztése óta nincs futás ellen jól játszó LB, az Eaglesnél pedig Nakobe Dean sérülése miatt amúgy is a piacról összeszedett Zach Cunningham, Nicholas Morrow duó játszott, ráadásul most még Cunningham is megsérült rövid időre, így minőség mellett mennyiségre sincsenek meg.
Persze a többszörös All-Pro Leonardtól sem kell a megváltást várni, ugyanis sérülései után az idei évre már láthatóan sokat vesztett a robbanékonyságából és a sebességéből, így a Colts alig rakta fel harmadik kísérleteknél a pályára, és a korai downokon sem teljesített olyan jól, mint korábbi éveiben – nem véletlen vágták ki.
Ettől függetlenül a jelenlegi állományokhoz képest akár előrelépést is jelenthet az NFC East két legjobbjánál, ami nem kis szó így decemberre kanyarodva.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Súlyosan megsérült a Broncos fiatal védője
- Justin Jefferson és Tee Higgins sincs ott a csapata edzésein
- Legyél fizikális, tapasztalt és jó vezér – Rams draftértékelő
- Hamar véget ért Tua holdoutja
- Elhunyt a Raiders legendás centere
- Visszavonult David Johnson
- Eddig 5 a rekordja, de most legalább 10 sacket akar a Browns pass rushere
- Jövőre kiderül? – Bengals draftértékelő
- Ha csütörtök, akkor csoportrangadók
- Justin Simmons még mindig szabadügynök, de a Broncos nem érdeklődik iránta
- Jared Goff nagyon örülhet a Lions menetrendjének
- Young új arzenálja – Panthers draftértékelő
- A sebesség megszállottjai – Dolphins draftértékelő
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
Legutóbbi hozzászólások