Meglepő módon JJ Watt hozott le egy hírt, miszerint Zach Ertz kérte a menesztését a Cardinalstól, amit aztán a veterán tight end meg is kapott. Ertz szeretne egy contenderhez kerülni, hogy 33 éves korára még egyszer küzdhessen egy Super Bowlért, azonban előbb még át kell mennie a waiveren.
Ma sor fog kerülni a waiverre, tehát magyar idő szerint késő estére megtudjuk, hogy kellett-e valakinek a maradék körülbelül $2,5 milliós fizetésével erre az évre, vagy szabadügynökké válik és bárhová igazolhat. Ertz egyébként IR-en volt eddig egy combsérülés miatt, de a jelek szerint hamarosan ismét játékra alkalmas állapotban lehet.
Potenciális érdeklődők közt egyből az Eagles ugorhat be mindenkinek, hiszen Ertz sokáig játszott Phildelphiában, ráadásul Dallas Goedert sérülése miatt szükség is van egy tight endre, még ha Goedert hamarosan vissza is térhet majd a pályára. A Ravens is felvetődhet, hiszen Mark Andrews sérülése miatt bajban vannak a poszton.
Ertz egyébként a Cardinals korábbi menedzsmentjének egy csúnya ballépése (a sok közül), hiszen cseréltek érte, majd hosszabbítottak is vele, mikor úgy gondolták All-int nyomnak. Ez utóbbi egyáltalán nem jött be, Ertz két és fél év alatt csak 1167 yardot szerzett, miközben a keret öreg lett és használhatatlan, úgyhogy meg kellett nyomni a reset gombot.
Ha Ertz elkel a waiveren, akkor $5 milliót halott pénz marad utána, ha nem, akkor pedig $7,5 millió.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha csütörtök, akkor csoportrangadók
- Justin Simmons még mindig szabadügynök, de a Broncos nem érdeklődik iránta
- Jared Goff nagyon örülhet a Lions menetrendjének
- Young új arzenálja – Panthers draftértékelő
- A sebesség megszállottjai – Dolphins draftértékelő
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások