Az NFL-ben a csapatok közötti erőviszonyok folyamatos változásban vannak, évről évre, de szezonon belül is fordulóról fordulóra. Pályafutásuk során csalódást keltő játékosok kaphatják el a fonalat, de az is előfordul, hogy a második, harmadik vagy sokadik profi idényüket taposók egyszer csak ugrásszerű javulást mutatnak be. Legújabb cikkünkben az NFC legtöbbet fejlődő játékosait vesszük górcső alá. Lesz olyan csapat, ahol több jelölt is akad és olyan franchise is, ahol nagyítóval keresve sem tudunk ilyen játékost megnevezni.
NFC East
Dallas Cowboys – Jake Ferguson
A bőség zavarában szenvedtem, amikor a Cowboysból kellett választani. Hozhattam volna DaRon Blandet, aki NFL rekordot állított fel az egy szezonban elért pick-sixek tekintetében. Vagy akár ki lehet emelni a guard Tyler Smitht is, aki az egyik legjobb futásblokkoló a ligában és All-Pro közeli teljesítményt nyújt. Róluk azonban korábbi cikkeinkben már esett szó, ezért inkább a tight end Jake Fergusonra esett a választásom.
Ferguson tavaly 4. körös újoncként még kevesebb játéklehetőséget kapott, Dalton Schultz távozásával azonban megörökölte a kezdő posztot, és eddig meghálálja a bizalmat. 51 elkapásból 570 yardot (posztján a 8. legtöbb) és 5 touchdownt (posztján a 4. legtöbb) szerzett a szezon során. Különösen az elkapás után veszélyes, nagyon nehéz a földre vinni, a 3. legtöbb elhibázott szerelést harcolja ki a tight endek között. Ezen kívül még a labdára is tud vigyázni, még nincs fumble-je idén.
Jake Ferguson racking up the YAC on the third down conversion 😤 @mundoNFL
📺: #PHIvsDAL on NBC
📱: Stream on #NFLPlus https://t.co/YCEDNi5Ozb pic.twitter.com/aEErn34ccZ— NFL (@NFL) December 11, 2023
Nemcsak a rövid és középtávoli zónákban, hanem a mélységi területeken is gondokat okoz a védőknek. Egyedül az elejtett labdák számát kellene csökkentenie, ez talán játékának egyetlen gyenge eleme, hiszen blokkolásban is átlag feletti teljesítményre képes.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
- Megint kreatívak voltak a csapatok a menetrendjük bejelentésével
- Íme az NFL teljes 2024-es menetrendje
- Mostantól a Netflix közvetíti a karácsonyi meccseket
- A Giants főszereplésével jön a Hard Knocks holtszezon sorozata!
- BREAKING: Kijött az idei európai meccsek listája!
- Újra elérhető az FK!+, mutatjuk a részleteket
- Az idei lesz Rodney McLeod utolsó szezonja
- Courtland Sutton a cserekérelme után nem jelent meg a Broncos edzésein
- Super Bowl visszavágó a 7. héten, Wilson vs. Cousins a nyitókörben, Bills-Dolphins az első TNF
- Jövő betárazva – Vikings draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások