Minden évben előjön a pletyka, hogy Jim Harbaugh visszatérhet az NFL-be. A Michigan főedzője számára talán most jött el a pillanat, hogy újra a profik közé kerüljön. Az ESPN információi szerint ugyanis felvett egy ügynököt, Don Yee-t, akinek jók az NFL-es kapcsolatai, többek közt Tom Bradynek és Sean Paytonnak is ő az ügynöke.
Harbaugh-nak a Michigan állítólag ajánlott egy 10 éves, hatalmas szerződést, azonban kikötötték benne, hogy idén nem térhet vissza az NFL-be. A főedző azonban ezt még tudomásunk szerint nem írta alá, így még nyitva van a kapu a profik felé. Harbaugh 2011 és 2014 között edzette a 49erst, két éve a Vikingsnál, tavaly pedig a Broncosnál is volt interjún, de végül egyik állásra sem mondott igent (vagy nem kérték fel rá).
Olyan híreket is lehetett hallani, hogy a Chargers érdeklődik Harbaugh iránt, de a Raiders neve is felmerült, főleg Yee nevének behozatalával, hiszen Brady épp a Las Vegas-i franchise-ban szeretne tulajdonrészt szerezni. Mindkét AFC Westben vitézkedő gárda kirúgta idén a főedzőjét.
Harbaugh ma éjjel vezeti csatába csapatát az egyetemi foci egyik elődöntőjében.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Elhunyt a Raiders legendás centere
- Visszavonult David Johnson
- Eddig 5 a rekordja, de most legalább 10 sacket akar a Browns pass rushere
- Jövőre kiderül? – Bengals draftértékelő
- Ha csütörtök, akkor csoportrangadók
- Justin Simmons még mindig szabadügynök, de a Broncos nem érdeklődik iránta
- Jared Goff nagyon örülhet a Lions menetrendjének
- Young új arzenálja – Panthers draftértékelő
- A sebesség megszállottjai – Dolphins draftértékelő
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
Legutóbbi hozzászólások