Az alapszakasz után még úgy tűnt, hogy nem látjuk a rájátszásban sem Mark Andrewst, sem Sam LaPortát. Utóbbi viszont már a Wild Card körben is játszott és jó eséllyel mindketten ott lesznek a pályán a divíziós körben.
Andrews még november közepén sérült meg és akkor azt nyilatkozta a Ravens főedzője, John Harbaugh, hogy a kiváló tight end olyan súlyos bokasérülést szenvedett, ami miatt véget ért a szezonja. Ehhez képest most teljes edzésmunkát végzett, ami ugyan még nem garancia semmire, de nem lenne meglepő, ha legalább limitált szerepkörben játszana a Texans ellen. Az utóbbi két évben Pro Bowler támadó a sérülése előtt 45 elkapásból 544 yardot és 6 TD-t jegyzett, a hiányában főleg Isaiah Likely kapott nagy szerepet a támadósorban.
Szintén jó híreket kapott a Lions is Sam LaPortával kapcsolatban. Az újoncként is elit szinten teljesítő tight end az utolsó fordulóban szedett össze egy súlyosnak tűnő térdsérülést, de ennek ellenére pályára lépett a Rams ellen, sőt még egy TD-je is volt viszonylag limitált szerepkörben. Ennek ellenére kérdőjeles volt az állapota a Bucs ellen, de mivel szerdán teljes edzésmunkát végzett, így most mindenki optimista Detroitban és az sem kizárt, hogy ezúttal komolyabb szerep jut neki.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
Legutóbbi hozzászólások