A Cowboys nagyon csúnyán kikapott a Packerstől a rájátszás első körében, és bár a főedző Mike McCarthy végül megtarthatta az állását, mégis lett némi következménye a lebőgésnek. Adam Schefter információi szerint Jerry Jonesék idén biztosan nem hosszabbítják meg a főedző jövőre lejáró szerződését, így ha 2024-ben nem villant valami nagyon nagyot, úgy 2025-ben kereshet magának új csapatot.
McCarthy 2020-ban vette át a Cowboys irányítását. Első évében csak 6-10-es mutatóra volt képes, ami 2015 óta a csapat első negatív mérlegű szezonja lett. Ezt követően 12-5-tel megnyerte a csoportot, de a rájátszásban azonnal kikapott a 49erstől. Egy évvel később ismét 12-5-ös mérleget ért el, csoportmásodikként legyőzte a Bucsot, majd megint kikapott a 49erstől a divíziós körben. Idén pedig szintén 12-5-ös mérleggel lett csoportelső, hogy aztán egy újabb one and done-nal véget érjen a playoff szereplés.
A Cowboys összességében egy top rosterrel rendelkező csapat, amitől a rájátszásba jutás a minimum elvárás. Nem úgy tűnik, hogy Mike McCarthy ennél többre képes.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: Chiefs-Ravens meccsel indul az alapszakasz!
- HFL: A Titans és a Cowbells még veretlen az alapszakasz felénél
- A Steelers cornerback-, a Saints támadófal fronton erősít
- Visszavonult Albert Wilson
- Házi feladat letudva – Giants draftértékelő
- Először BPA, aztán needek – Raiders draftértékelő
- Még mindig nem lehet megvenni Marvin Harrison Jr. mezét
- Hivatalosan is megvan a Patriots új de facto GM-e
- Elindul az építkezés – Chargers draftértékelő
- Red flagek és sokoldalúság – Colts draftértékelő
- Korábbi első körös pass rushert igazolt a Chargers
- 3-4 hónapos kihagyás vár a Commanders második körös védőfalemberére
- Terrion Arnold: Ha édesanyám elkapó lenne, földbe döngölném
- A Netflix adhatja a karácsonyi meccseket?
- Hosszú keresgélés után a Cardinalsba igazolt Zay Jones
Legutóbbi hozzászólások