Russell Wilsont hivatalosan is kivágta a Broncos, azonban nem teljesen úgy, ahogy arra számítottunk. A várakozás az volt, hogy úgynevezett post June-1 könyveléssel menesztik, amivel a hihetetlen rekordnak számító $85 milliós halott pénzét 35,4-49,6 millió arányban leosztják két évre. A Broncos viszont egy másik utat választott.
A denveriek végül úgy könyvelik el a kivágást, hogy idén benyelnek $53 millió halott pénzt, a maradék $32 milliót pedig majd jövőre. Ez is post June-1 könyvelésnek számít egyébként, annyi volt a különbség technikailag, hogy a $22 milliós opciós bónuszát nem hívták le, ami így egyben terheli a sapkájukat idén.
És hogy mit jelent ez a sok matek valójában? Azt, hogy a Broncos megnehezíti a saját dolgát az idei évre azért, hogy majd jövőre könnyebb dolga legyen. Az idei évük így is úgy is kuka lett volna igazából, de így legalább jövőre nem kell $50 milliót elkönyvelniük Wilson után a sapkában, hanem csak $32 milliót, ami már egy menedzselhetőbb dolog (valamennyire). A csapat tehát ezzel jelzi, hogy ha idén még nem is, de jövőre már el akar indulni a komolyabb célok elérése érdekében.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Marquez Valdes-Scantling a Billsbe igazolt
- 49ers-Jets az első-, Chiefs-Bengals a második héten
- A Jets megpróbált felvenni valakit Nathaniel Hackett fölé
- Cél a pontrekord? – 49ers draftértékelő
- Megvan, melyik meccset közvetíti először Tom Brady
- BREAKING: Jared Goff lett a liga második legjobban fizetett játékosa!
- BREAKING: Antoine Winfield Jr. a történelem legjobban fizetett DB-je!
- BREAKING: Chiefs-Ravens meccsel indul az alapszakasz!
- HFL: A Titans és a Cowbells még veretlen az alapszakasz felénél
- A Steelers cornerback-, a Saints támadófal fronton erősít
- Visszavonult Albert Wilson
- Házi feladat letudva – Giants draftértékelő
- Először BPA, aztán needek – Raiders draftértékelő
- Még mindig nem lehet megvenni Marvin Harrison Jr. mezét
- Hivatalosan is megvan a Patriots új de facto GM-e
Legutóbbi hozzászólások