Connect with us

Szabadügynök

A Burns ultimátum – Panthers FA-értékelő

A Carolina Panthers a legnagyobb csalódás volt a tavalyi évben. 1/1-es irányítóval a karmesteri székben egy támadóguru főedzővel a hátuk mögött senki nem gondolta volna, hogy olyan mélyre süllyednek, mint azt tették. És nem csak azért mert ők lettek statisztikailag a liga leggyengébb csapata, hanem azért is, mert szinte mindenki alulteljesített a keretben és semmi remény nem látszott.

Márpedig ha valamelyik csapat gyenge, akkor elveszít egy nagyon fontos előnyt a szabadügynökpiacon. Nem lesz vonzó az aláírni készülő játékosok számára, így pedig máshol kell behozniuk ezt a hátrányt. Ez idén meg is látszott a csapat költekezésén. Úgy költötték a harmadik legtöbbet a piacon, hogy például az előttük lévő Falcons franchise irányítót szerzett. Na de térjünk is a lényegre.

Mi ment félre?

Kezdjük talán a legnagyobb port kavaró hírrel. A piacnyitás előtt már kiderült, hogy a vezetőség nem tudott megegyezni Brian Burnsszel, a csapat kiváló fiatal passzsiettetőjével, így franchise taget voltak kénytelenek használni a játékosra. Már ekkor sejteni lehetett, hogy egy potenciális csere is benne lehet a pakliban. Jött is a bomba-hír. A Giants szerezte meg a játékost. Az igazán váratlan azonban nem a csere, hanem az ellenérték volt. Ugyanis mindössze egy második és egy ötödik körös cetli érkezett Burns játékjogáért cserébe.

A cikk még nem ért véget. Hogy tovább olvass, fizess elő vagy jelentkezz be!

Havi előfizetésÉves előfizetés
SPÓROLJ 2 HÓNAPOT ÉVES ELŐFIZETÉSSEL
Előfizető
havonta
évente
5,5 USD55 USD
-nak megfelelő UAH
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mozis meccsnézés, mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek
Reklámmentes
havonta
évente
8,5 USD85 USD
-nak megfelelő UAH
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mozis meccsnézés, mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek
Támogató
havonta
évente
12,5 USD125 USD
-nak megfelelő UAH
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mozis meccsnézés, mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!