Evezzünk az AFC North magas minőségű vizeire és nézzük meg itt, hogy milyen edzőtábori csaták várhatók a következő egy hónapban. Ilyen szempontból a legérdekesebb egyértelműen Pittsburgh, de természetesen a divízió többi csapatánál is lesznek érdekes harcok.
Baltimore Ravens
Támadófal
A Ravensnél elég kevés érdekes edzőtábori csata van, leginkább a támadófal kialakítására érdemes figyelni. Itt viszont sok a kérdőjel, hiszen a tavalyi kezdő 60 százaléka távozott és Ronnie Stanley is egyre problémásabb egészségügyileg a bal szélen. Mindenestre az ő helye, illetve a center Linderbaumé biztos, a többi három helyért van verseny. A legjobb esély arra van, hogy bal guardban a tavalyi sérülés miatt mindössze hetedik körös, de annál tehetségesebb Andrew Vorhees fog játszani, jobb guardban a 2021-ben harmadik körös, eddig nem sokat mutató Ben Cleveland, jobb szélen pedig a második kör végi újonc Roger Rosengarten.
Emiatt a névsor miatt aggódhatnak a szurkolók. Nyilván a kihívóik sem nagyobb nevek feltétlenül, de azért nézzük ki szólhat bele a versenybe. Guardban a tavalyi hatodik körös jónevű Malaesala Aumavae-Laulu és a korábbi harmadik körös Cardinals-tackle Josh Jones küzdhet meg a kezdőért, illetve úgy néz ki, hogy a hegyomlás méretű tackle Daniel Faalelét is kipróbálják belül. Ő amúgy Rosengartennel is csatázik a jobb szélen, ahová még Patrick Mekari férkőzhet be, bár őt talán a legjobb lenne megtartani ilyen mindenes cserejátékosnak, mert gyakorlatilag bármelyik poszton bevethető.
Legfrissebb cikkeink
- Elveszítette kezdő futóját a Chiefs
- Cooper Kuppot is elveszíthette a Rams
- Dan Campbell: 100 százalékig én vagyok a hibás
- Második olvasás #2 – Régi Lions, régi Saints és számtalan meglepetés
- Több meglepetés, egy hosszabbítás, és egy Jets-győzelem
- Egész szezonra elvesztette legjobb pass rusherét a Jets
- Védőcsaták és sok futás a hétvége kevésbé látványos mérkőzésein
- Őrült izgalmak a Chiefs-Bengalson, szenvedő Caleb Williams, gálázó Saints és Cardinals
- Tua nem tervez visszavonulni
- Még mindig nem látszik a Reddick-saga vége
- AJ Brown kihagyja a hétfő esti rangadót
- Jordan Love nem játszik a héten, Hollywood Brown az egész alapszakaszt kihagyja
- Dak Prescott közel 120 millióval többet ér, mint Josh Allen
- A Packersé volt a legfiatalabb, a 49ersé a legidősebb csapat az első héten
- Ja’Marr Chase úgy érzi félrevezették, idén már nem tárgyal a Bengalsszal
Legutóbbi hozzászólások
- Nyolcvanhetes on Őrült izgalmak a Chiefs-Bengalson, szenvedő Caleb Williams, gálázó Saints és Cardinals
- Zotya on Második olvasás #2 – Régi Lions, régi Saints és számtalan meglepetés
- Zotya on Második olvasás #2 – Régi Lions, régi Saints és számtalan meglepetés
- Kopi3.14 on Dak Prescott közel 120 millióval többet ér, mint Josh Allen
- Kopi3.14 on Cooper Kuppot is elveszíthette a Rams
- Zotya on Dak Prescott közel 120 millióval többet ér, mint Josh Allen
- Zotya on Dak Prescott közel 120 millióval többet ér, mint Josh Allen
- ThySoul on Őrült izgalmak a Chiefs-Bengalson, szenvedő Caleb Williams, gálázó Saints és Cardinals
És akkor már be is lehet dobni a Vasasnál Wilson sérülését és így nem edzését.