A New Orleans Saints a hírek szerint hároméves szerződéshosszabbítást kötött (a 2019-es szezon végéig) Max Unger centerrel. A 30 éves játékos fizetése ennek köszönhetően átlagban 7 millió dollár körül mozoghat az elkövetkező években.
Ungert a Seattle Seahawks draftolta még 2009-ben, a második körben. A remek center kétszeres pro bowlerré és egyszeres All Próvá vált Seattle-ben, mielőtt egy első körös pick-kel együtt New Orleansba nem küldték Jimmy Grahamért. A csere egyértelmű nyertese a Saints lett, hisz míg Graham középszerű volt sérüléséig (ami még mindig nem jött rendbe), tavaly Ungert választották a Saints legjobb támadójátékosának.
Unger szerződéshosszabbítására azért is volt szükség, mert így tudtak csak helyet felszabadítani a nemrég leigazolt Paul Krugernek. A játékos idei 4,5 milliós fizetését jó eséllyel egymillió körülire csökkentették, cserébe a hosszabbítás miatt kézhez kapott aláírási bónuszért. Így akár 2 millió dollárt is felszabadíthatott a csapat (ugye az aláírási pénzt attól még négy évre el kell osztani). Az azonban érdekes, hogy a Saintsnél még mindig nem vették elő Drew Brees szerződését, aki jövőre éppúgy szabadügynök lesz, ahogy Unger lett volna.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások