Az 1/1-es Caleb Williams és az 1/2-es Jayden Daniels már most kezdőnek számít a Bearsnél, illetve a Commandersnél, a többi újonc irányító viszont még nem.
A Patriots még nem adott ki nem hivatalos depth chartot (vélhetően ezt ma-holnap megteszik), de az edzések alapján az 1/3-as Drake Maye csak csere lesz. Ugyanez igaz a Falconsnál Michael Penixre, de nyilván ez a legkisebb meglepetés, hiszen ott mindenki tudta, hogy még legalább 1-2 évig Kirk Cousins a kezdő. A Vikingsnál és a Broncosnál volt a leginkább érdekes a helyzet.
Minnesotában a kiadott, de nem hivatalos depth chart szerint Sam Darnold a kezdő, az 1/10-es JJ McCarthy pedig jelenleg második számú, de csak holtversenyben a veterán Nick Mullensszel. Összességében ez is várható volt, a Vikingsnál hisznek abban, hogy padoznia kell egy ideig az újonc irányítóknak, ráadásul McCarthy volt a legfiatalabb mind közül. Szóval szinte biztosan Darnold kezdi majd meg az idényt a csapattal, de arra azért elég jó esély van, hogy McCarthyt is látjuk majd a szezonban.
A Broncos viszont kifejezetten meglepő nem hivatalos depth chartot adott ki. Náluk ugyanis az 1/12-es Bo Nix jelenleg csak harmadik számú ezek szerint, miközben elég sok snapet kap az első csapattal is. Az első helyen Jarrett Stidhamet tüntették fel, a másodikon pedig Zach Wilsont, utánuk következett csak Nix. Lehet ez csak egyfajta újonc bánásmód Sean Paytonéktól, mert a valóság ezzel szemben az, hogy Nix és Stidham küzd a kezdőért az edzőtáborban.
Legfrissebb cikkeink
- Dan Campbell eladta a házát a dühös rajongók miatt
- A Panthers nem akarja elcserélni Youngot
- Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- Jövőre Eli Manning és Luke Kuechly is Hall of Famer lehet
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – a 2. forduló
- Nagy kimaradó a forduló legjobbjai között
- Pánikmérő: mekkora bajban vannak a 0-2-es csapatok?
- Klasszikus Jets-Patriots rangadóval kezdődik a 3. forduló
- Playoff Ranking #2
- Ryan Tannehill nem fog bárki kedvéért visszatérni
- Bill Belichicknek titkos, de téves információi voltak az Eaglesről a 39. Super Bowl előtt
- Rekordszámban rúgják a csapatok a mezőnygólokat
- A Chiefs a futó-, a Bengals a védőfal-gondját igyekszik megoldani
- A Dolphins IR-re teszi Tuát, legkorábban október végén térhet vissza
- Fenntartható és fenntarthatatlan trendek két hét után
Legutóbbi hozzászólások
- Heisenberg on Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- Csabesz20 on Jövőre Eli Manning és Luke Kuechly is Hall of Famer lehet
- Fetyke on A Panthers nem akarja elcserélni Youngot
- Fetyke on Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- katonadani on Klasszikus Jets-Patriots rangadóval kezdődik a 3. forduló
- Ragi on Jövőre Eli Manning és Luke Kuechly is Hall of Famer lehet
- vicgeordie on Klasszikus Jets-Patriots rangadóval kezdődik a 3. forduló
- Sigismundus on Playoff Ranking #2