Dak Prescott a liga legjobb kereső irányítója – megint. Senki nem keresett több pénzt nála az elmúlt négy évben és senki nem fog a következő négy évben sem, hiába volt egy hete még csak a 15. legjobban fizetett irányító az NFL-ben. Ez pedig fájni fog a Cowboysnak, ha egyszer véget ér a kapcsolat, szabadulni pedig teljesen lehetetlen.
Aki olvasta már bármelyik szerződést elemző cikkemet az tudja, hogy soha nem a szerződések átlaga alapján, hanem többek között a cash flow alapján ítélek meg egy kontraktust. Erre tökéletes példa Prescott, aki 2020-ban kapott egy átlag 40 millió dolláros szerződést, amivel még a szezon kezdete előtt épp hogy befért a top 15-be. Viszont sokakkal ellentétben ő piaci körülmények között írt alá 2021-ben, nem volt ötödik éves opciója és nem maradtak még évek hátra az újonc szerződéséből.
Ennek köszönhetően 2020 és 2023 között (2020-ban franchise taggel játszott) Prescott 157,4 millió dollárt keresett. Ez legalább 26 millió dollárral volt több, mint amit bárki más hazavihetett ez idő alatt: a második Deshaun Watson 131,2 millióval lett gazdagabb, a harmadik helyre pedig holtversenyben Kirk Cousins és Matthew Stafford fért be 130,5 millióval. A liga legjobb és sokáig papíron legjobban is fizetett QB-ja, Patrick Mahomes pedig mindössze 122 milliót kapott a Chiefstől.
Mindez persze a Cowboys sikerességén nem nagyon látszott és gyakorlatilag az idei alapszakasz kezdetéig úgy tűnt, hogy a felek útjai jövőre el is válnak. Nem mintha Prescott ne lenne egy jó irányító, pláne hogy tavaly még All-Prónak is választották, de elfáradni látszott a kapcsolat. Ehhez képest most ott tartunk, hogy gyakorlatilag elképzelhetetlen, hogy ne Dak Prescott legyen a következő négy év legjobban kereső játékosa az NFL-ben.
Félelmetes számok
Legfrissebb cikkeink
- A Panthers nem akarja elcserélni Youngot
- Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- Jövőre Eli Manning és Luke Kuechly is Hall of Famer lehet
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – a 2. forduló
- Nagy kimaradó a forduló legjobbjai között
- Pánikmérő: mekkora bajban vannak a 0-2-es csapatok?
- Klasszikus Jets-Patriots rangadóval kezdődik a 3. forduló
- Playoff Ranking #2
- Ryan Tannehill nem fog bárki kedvéért visszatérni
- Bill Belichicknek titkos, de téves információi voltak az Eaglesről a 39. Super Bowl előtt
- Rekordszámban rúgják a csapatok a mezőnygólokat
- A Chiefs a futó-, a Bengals a védőfal-gondját igyekszik megoldani
- A Dolphins IR-re teszi Tuát, legkorábban október végén térhet vissza
- Fenntartható és fenntarthatatlan trendek két hét után
- Egy hónapra kidőlt a Broncos kezdő RT-je
Legutóbbi hozzászólások
- katonadani on Klasszikus Jets-Patriots rangadóval kezdődik a 3. forduló
- Ragi on Jövőre Eli Manning és Luke Kuechly is Hall of Famer lehet
- vicgeordie on Klasszikus Jets-Patriots rangadóval kezdődik a 3. forduló
- Sigismundus on Playoff Ranking #2
- Fetyke on Playoff Ranking #2
- vicgeordie on Fenntartható és fenntarthatatlan trendek két hét után
- Hurrá Torpedó on A Chiefs a futó-, a Bengals a védőfal-gondját igyekszik megoldani
- Cseh Tibor on A Dolphins IR-re teszi Tuát, legkorábban október végén térhet vissza