Connect with us

Minden ami NFL

Kik lehetnek a Black Monday nyertesei?

 

Az alapszakasz utolsó fordulójához érkeztünk, ami egyet jelent azzal, hogy számos vezetőedző munkanélküli lesz hétfőre. A stílusosan Black Mondaynak elnevezett esemény lehetséges áldozatairól már ITT írtunk, most azonban nézzük meg azokat az edzőket, akik az esemény után főedzői állásban reménykedhetnek.

 

coach_collage

 

Josh McDaniels, New England Patriots OC

 

A legnagyobb név kétségtelenül ő a listán, hiszen már tavaly is felkapott volt a neve a főedzőket kereső csapatok körében, ám a maradás mellett döntött. A denveri kalandja nem sikerült túl jól, egy 8-8-as szezont egy 3-9-es váltotta, úgyhogy be sem tudta fejezni az évet a Broncos vezetőedzőjeként. Irányítóguruként ismert (bár ezzel a jelzővel égtek már meg korábbi Patriots OC-k), így egy olyan csapathoz lehet elképzelni, akinek vagy már most van franchise irányítója, vagy idén tervez hozni akár a draftról, akár az FA piacról. Akár csomagban is elhozható Jimmy Garoppoloval.

 

Tom Cable, Seattle Seahawks AHC

 

A napokban kezdtek róla pusmogni a kinti szakírók, miszerint Cable szívesen lenne ismét főedző. Bár a raiderses karrierje nem volt rossz, nem marasztalták vezetőedzőként, ezután csatlakozott a Seahawks frissen kinevezett edzőjének, Pete Carrollnak a stábjához. Cable leginkább a támadófalakhoz ért (azért sz*rból ő sem tud várat), több segédedzői feladata is ennek a szekciónak a trenírozása volt, és nem is csinálta rosszul, ráadásul a futójáték is sokkal gördülékenyebb az aktuális csapatának, erről Marshawn Lynch tudna mesélni.

 

Anthony Lynn, Buffalo Bills OC/interim HC

 

Sokan csodálkoztak, amikor két fordulót követően megváltak a korábbi támadókoordinátortól, Greg Romantől, és ott azt hittük, összedől a kártyavár. Lynn azonban helyrepofozta az egységet, a Bills pedig nagy meglepetésre szórta a pontokat a ligában, egészen pontosan csak 6 csapat ért el náluk több pontot, ami a Bills támadószekcióját nézve nem kis teljesítmény. Nem véletlen, hogy a pletykák szerint ő a legesélyesebb a Billsnél az állásra, és ugyanúgy akarják megtartani, mint tavaly a Buccaneers Koettert, azaz főedzőnek kinevezni.

 

anthony_lynn

 

Tom Coughlin, FA

 

A Giants korábbi legendás edzője a Jacksonville Jaguarsszal van a legtöbbet emlegetve, és szerdán már állásinterjúra is átrepült Floridába. A 70 éves mesternek ráadásul rengeteg tapasztalata van, ami a Jaguars fiatal csapatának aranyat érhet, a két szerzett gyűrűje pedig a győztes mentalitásra is garancia lehet. A Giantsszel már megfáradt a végére, de egy év szünet és a környezetváltozás újra sikeressé teheti őt és a Jaguarst egyaránt, de a Buffalo Bills is érdeklődik iránta.

 

Kyle Shanahan, Atlanta Falcons OC

 

Mike Shanahan fia, a korábbi Redskins, Browns, jelenlegi Falcon OC, Kyle Shanahan neve meglepően keveset szerepel a médiában, pedig nem semmi munkát végez Atlantában. Konkrétan a liga legjobb támadósora most Georgiában van, még ha a sok pont annak is köszönhető, hogy a gyengébb csapatokat megszórták. Hosszú idő után sikerült elérni, hogy ne Julio Jonestól függjenek a Falcons támadásai, a liga egyik legjobb RB párosa is ott van, Matt Ryan pedig potenciális MVP várományos 2016-ban, ez mind Shanahan érdeme. Hálás lehet a mindenségnek a Falcons, ha nem hívja senki sem interjúzni.

 

Harold Goodwin, Arizona Cardinals OC

 

A tavalyi kiváló munka idén felemásra sikeredett, és David Johnson és Larry Fitzgerald kivételével az egész támadósor csődöt mondott Arizonában. Ennek ellenére Goodwin neve elég felkapott lett, a Rams, a Bills és a Jaguars is meghívta állásinterjúra. Ugyanakkor vezetőedző tapasztalata nincs,viszont 2004 óta dolgozik a profi ligában, így látott egyet s mást karrierje során. Utoljára Todd Bowles kapott főedzői állást a Cardinals segédedzői közül, az ígéretes kezdést azonban csúfos második szezon követte, ez Goodwinnál a vezetőedzői tapasztalat hiánya miatt szintén veszélyeket rejthet.

 

Jon Gruden, FA

 

Jon Gruden neve is azon edzők közé tartozik, ami mindig előkerül a Black Monday során, és találgatnak az emberek, hogy vajon visszatér-e az NFL-be a 2009 óta az ESPN kommentátoraként dolgozó szakember. Sokan úgy vélik, hogy ez a pillanat az idei év lesz, hiszen két komoly kérője is lenne a pletykák szerint, amik elgondolkodtatnák. Az egyik a Los Angeles Rams, Los Angeles varázsával, egy 2016-ban kiválasztott franchise irányítóval és egy jó nevekből álló védelemmel, a másik pedig az Indianapolis Colts, egy zseni Andrew Luckkal a fedélzeten, és ahová lehet Peyton Manning ülne a GM székbe. Mindkét állás csábító lehet számára, kíváncsian várjuk, hogy végül mi sül ki ezekből.

 

Vance Joseph, Miami Dolphins DC

 

Gary Kubiak váratlan lemondásával és Wade Phillips esetleges távozásával kezdenek erősödni a Broncos összeesésével foglalkozó hangok és cikkek, hiszen a két edző alkotta meg ezt a Super Bowl-győztes, a liga legjobb védelmével rendelkező alakulatot. Kubiak helyére a Dolphins jelenlegi védőkoordinátorát, Vance Joseph-et tartják a legesélyesebb jelöltnek. Kubiak hozta volna magával Denverbe amikor kinevezték, de ez akkor nem jött össze, most viszont könnyen lehet, hogy Denverbe költözhet a 44 éves szakember. Ugyanakkor vezetőedzői tapasztalata neki sincs.

 

vance_joseph

 

Frank Reich, Philadelphia Eagles OC

 

Nem felkapott név, mindössze a Buffalo Billszel hozták szóba. Kinevezése azért lenne érdekes, mert éppenséggel a Bills draftolta őt 1985-ben, és ’94-ig erősítette a csapatot. Vezetőedzői tapasztalattal szintén nem rendelkezik, mindössze 2014 óta dolgozik támadókoordinátorként, és idén érkezett Philadelphiába Doug Pederson hívására.

 

Teryl Austin, Detroit Lions DC

 

Austin neve is gyakorta került elő az utóbbi két évben a főedzőket kereső franchise-ok között, ez a szokás idén sem marad el. A Bills vezetőedzőként és segédedzőként is szívesen látná a csapatnál, és sokan úgy vélik, most végre megkaphat egy főedzői posztot valamelyik csapatnál. Vezetőedzőként ő sem dolgozott korábban, viszont a Ravens secondary edzőjeként SB győztes csapat stábjában dolgozhatott.

 

Sean Payton, New Orleans Saints HC

 

Meglepő hírként jelent meg nemrég, hogy a Saints megfelelő ajánlat esetén eltrade-elné Sean Paytont. Ilyen neves és jó szakembernek valószínűleg meglenne az ára, de természetesen a Los Angeles Ramsszel rögtön összeboronálták, állítólag nem alaptalanul. Az 1/1-es felmozgásuk miatt jó pár picket vesztettek, így meggondolandó lenne még többet beáldozni egy edzőért, de ők ragaszkodnának egy nagy névhez az LA marketing miatt.

 

Ron Rivera, Carolina Panthers HC

 

Paytonhoz hasonlóan az ő neve is előkerült a Ramsnél mint nagy nevű szakember, és lehet is benne ráció. Bár a hírek arról szóltak, hogy elsősorban támadásokhoz specializálódott vezetőedzőt keresnek, lehet “beérik” egy Riverával is, feltéve ha elengedi a Panthers.

 

Sean McDermott, Carolina Panthers DC

 

Tavaly nagyon sok csapat megkereste a Super Bowlba jutó szezon után, idén viszont messze nem nézett ki olyan jól az a védelem, hogy McDermott után kapkodjanak a csapatok. Nincs kizárva, hogyha összejönne a Ramsnek a Rivera biznisz, akkor McDermottot neveznék ki vezetőedzőnek.

 

Jim Schwartz, Philadelphia Eagles DC

 

Nincs könnyű helyzetben az Eagles, hiszen mindkét tavaly kinevezett segédedzőjére lenne kereslet, legfőképp a Billst emlegetik vele kapcsolatban. A detroiti 4 év után védőkoordinátorként tevékenykedő mester a hírek szerint újra kipróbálná magát vezetőedzőként. A Bills már csak azért is pikáns lenne, mert Rex Ryan nem tartott rá igényt kinevezésekor, most pedig az ő helyét vehetné át vezetőedzőként.

 

 

8 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
8 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
petipajti
petipajti
2017-01-01 15:49

riverát miért emlegetik ennyire lehetséges távozóként/érkezőként? 3x nyerték meg egymás után azt a csoportot, amit korábban senki nem tudott még 2x se, super bowlig jutottak tavaly, most egy kicsit gyengébb szezon csúszott közbe, de az még nem a világvége. a keret nagyjából rendben, miért menne bárhova el?

renningan
renningan
Reply to  petipajti
2017-01-01 16:45

Azért a második győzelem negatív mérleggel sikerült és már akkor mondták, ha nem lesz PO, akkor Rivera, aki előtte év edzője lett, repül. Néha jót tesz a környezetváltozás egyébként és lehet, hogy a csapat szeretne egy új, mondjuk Newton specifikusabb irányba elmenni és egy támadófelfogású edzővel játszani.

Főleg, ha kapnának Rivéreárt egy top picket, akkor végül is miért nem. A Raiders anno Grudent is elcserélte egy valag első körösért és SB-be jutottak utána. Még ha Pont Grudentől kaptak is ki.

Debreceni József
Debreceni József
2017-01-01 20:49

Chuckynak szerintem mindenki örülne?

makosteszta
makosteszta
2017-01-02 09:35

Érdekes, hogy Wade Philips neve nincs a listán, pedig a Denver védelmét jobban nem rakhatta volna össze. Amúgy így, hogy Kubiak visszavonul, nem volna érdemes őt előléptetni HC-nek, hogy megtartsák?

Rpi
Rpi
2017-01-02 14:36

Na Shanny pénteken Jacksonville-be megy..

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

8
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x