A Fox Sports és az Intel munkájuk eredményeképp a 360 Replay technológiával elindították a Be The Player-projektet. Ez nem hangzik valami izgalmasan. És ha úgy mondom, hogy Brady saját szemeivel láthatjuk a játékot? Ugyehogyugye? Az Intel 38 kamerát szerelt az NRG Stadium szerkezetére, amik letapogatást fognak végezni, hogy a játékot 3D-ben tudják megjeleníteni. Néhány perc alatt lehetőség lesz arra, hogy a közvetítés során a pálya bármely pontjáról háromdimenziós leképezésben láthassuk a játékot egy klipben. Ez azt jelenti, hogy akár az irányítók szemszögéből is nézhetjük, hogyan szorul a zseb, hogyan olvassák az elkapóikat, vagy egy safety sisakjának mozgásából tudhatjuk meg, mikor szúrja ki a fal mögül kirobbanó futót.
Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ez a sportközvetítés jövője. Ha az adatmennyiségen szűkíteni tudnak, nem csupán a nézők, edzők, de a játékvezetők számára is új lépcsőt jelenthet a technológia. A projekt vezetője szerint jó esetben akár évekre vagyunk attól, hogy első személyű nézetben élvezzünk egy meccset, ha úgy szeretnénk. A közelgő Super Bowl esetén már elvileg láthatunk majd rövid bejátszásokat az új technológiával.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások