Már csak három mérkőzés van vissza az idei HFL szezonból ezek viszont várhatóan remek összecsapásokat hoznak majd. Sérülések, távozók és edzőhiány is vár majd ránk, a hangulat viszont garantáltan remek lesz. Továbbra is téma Kali Rashaad védelemben nyújtott teljesítménye, ami sokban befolyásolhatja az Eger Heroes – Budapest Cowbells összecsapást. A Fegyelmi Bizottság tagjaként Zahó első kézből hozott friss információkat. A Divízió I-ben is van már biztos résztvevő a döntőben, alakul a tavalyi Fehérvár Enthroners – Budapest Eagles finálé visszavágója. A két szakkommentátorunk, Zahó és Kole elemez, esélyt latolgat és visszaemlékezik. A jegyértékesítés is jól halad, hiszen egyre többen váltottak már jegyet a XII. Hungarian Bowlra, aki viszont még nem tette meg, de szeretne ott lenni, az most is nyerhet páros belépőt, ha megválaszolja Szarka Andris legújabb sok összetevős kérdését!!!
Én a héten nyaraltam, de az FK! így is képviseltette magát, hiszen talán többen tudjátok, hogy Zahó alumni szerkesztőnk! A heti adást szokás szerint IDE kattintva jobb klikkel és a mentés másként opciót választva letölthetitek.

Legfrissebb cikkeink
- Visszatérne Hunter Renfrow
- Négy csapattól is 11+ győzelmet várnak Vegasban
- Hét nemzetközi meccs lesz idén az NFL-ben
- Brock Purdy: Az egész történetem arról szól, hogy alábecsülnek
- Az idei drafton elkelhet minden idők legnehezebb játékosa
- A jövő sztárjai – Abdul Carter
- Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
Legutóbbi hozzászólások
- LG on Brock Purdy: Az egész történetem arról szól, hogy alábecsülnek
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Cseh Tibor on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- katonadani on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Kopi3.14 on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
Ugyan mar……. Max az elso…
ebből a Kiev Bulldogs dologból azért hatalmas következtetést kár levonni, egy csomó import játékos (pl AJ Benson folyamatosan játszik Uzsgorodban, régebben Rice is átjátszott oda) sőt Szabó Martin is játszott már idén az ukrán bajnokságban, ráadásul a következő ukrán forduló július 1-2-én lesz majd – ettől még Murray FB profilja alapján jogos az aggodalom, de minden más, beleértve a Steelers ukrán légióját felesleges hangulatkeltés :)