UPDATE: Chancellor aláírt egy 3 éves, $36 milliós. $25 millió garantáltat tartalmazó szerződést.
Kam Chancellor úgy gondolja, hogy még az új szezon kezdete előtt kap szerződéshosszabbítási ajánlatot jelenlegi csapatától, a Seattle Seahawkstól.A safety a szezont követően szabadon igazolhatóvá válik, de reménykedik benne, hogy a Seahawkstól még az alapszakasz előtt kap egy hosszú távú ajánlatot.
Mindkét fél pozitívan áll hozzá a dologhoz. Remélhetőleg rövid időn belül meg is egyezünk. A közös munka mindenki számára eredményes volt, most pedig nincs más dolgom, mint várni.
A hosszabbítással kapcsolatban a csapat vezetőedzője, Pete Carroll is elmondta, hogy ugyan még nem született meg az egyezség a játékos és a csapat között, ő is bízik benne, hogy hamarosan bejelenthetik a hosszabbítást.
Chancellor 2017-es alapfizetése 6.8 millió dollár, a csapat fizetési plafonját pedig 8.04 millióval terheli összesen. A négyszere Pro Bowler nélkülözhetetlen eleme a Seattle védelmének 2010 óta és a liga egyik, ha nem a legkeményebb safetyjévé nőtte ki magát. Az elmúlt szezonban 12 mérkőzésen 85 tackle-t, két interceptiont és egy kierőszakolt fumble-t jegyzett.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások