David Johnson sérülése után tele volt a net csalódott és elkeseredett fantasy tulajdonosokkal. Ez a pár hét azonban nem csak nekik, de magának a játékosnak is megterhelőek voltak. Nehéz feldolgozni egy ilyen sérülést, valamint a tényt, hogy nem tudsz segíteni a csapatodnak. Johnson azonban ez mellett ezúttal egyéb nehézségekbe ütközött.
Egy kicsit ideges vagyok. Sokat fészkelődik, nehéz őt cipelni. A feleségem nem is igazán bízik most bennem. Nehéz heteken vagyok túl.
Johnson a kisfiáról, David Jr.-ról beszélt, akit a kezében tartott az interjú közben, a csuklósérülés pedig megnehezítette a dolgát. Tehát nem csak a csapat mellett, de otthon sem jött jókor a sérülés. Az a sérülés, ami miatt november 7. előtt biztosan nem léphet pályára, de könnyen lehet, hogy decemberig nem láthatjuk a liga egyik legjobb futóját. Amig pedig a Cardinals a ligában szenved, Johnson otthon vívja meg saját harcát.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
- A Titans igazolta le Tyler Boydot, a legjobb elérhető elkapót
- Jövő héten jön a 2024-es szezon menetrendje!
- A Patriots elkezdte keresni az új general managerét
- A Vikings elbénázhatta a kompenzációs pickek taktikáját – sokba kerülhet a hiba
- Így nézhetnek ki a jövő évi kompenzációs pickek – a Dolphins jár a legjobban
- A Raiders erősíti a támadósorát, visszavonult Duke Johnson
- Nem azért rossz, amiért gondolod – Falcons draftértékelő
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások