A focit először leginkább a látványos támadójáték miatt kezdi el megszeretni az ember, de amint jobban megismeri a játékot, a védők teljesítménynek is egyre nagyobb figyelmet szentel. Ezen az úton elindulva, a 7 játékainak ezen részében egy olyan playt fogtok megismerni, ahol a modern éra prototípus linebackerének egy hatalmas megmozdulását mutatom be.[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
A Falcons és a Lions vasárnap este nagyon nagy meccset játszott, két potens offense feszült egymásnak, mely a végletekig kiélezett játékot hozott. A mérkőzés – mondhatni – az offense-ekről szólt, de a védelmek is bőven kitettek magukért. Az egyik legszebb, legnagyobb játék pedig pont egy hatalmas stop volt, amit a szupertehetséges Deion Jones vitt véghez, nem is akármilyen szituációban.
A második negyedben jártunk, mikor a Detroit már a félpályát áthaladva igyekezett megszerezni első pontjait. Kritikus harmadik down következett, amikor 20-as personnelt választva három elkapóval (egy balra, kettő jobbra) és két futóval álltak fel. Klasszikus tight end nem volt a pályán, Darren Fells maradt bent Stafford jobb oldalán, ha extra nyomás érkezne. A szituációnak köszönhetően, sok játékhívás közül lehetett válogatni, sem a passz, sem a futás opciója nem volt kizárt 3&2-nél.
A védelem nickel formációt hívott, két safety maradt “fent”, a strong (Allen) a LoS-től kb. 7 yardra állt fel, míg a free (Neal, aki a képeken nem látszik) a hátsó, mély zónákért felelt. Emberezés volt hívva, a cornerek az elkapókkal utaztak, míg a két linebacker a futó poszton felálló játékosokért felelt. A pass rusht a Falcons alapfelállásának megfelelően négy ember alkotta. A boxban álló játékosok és a támadóknál blokkolóként lehetségesen szóba jövők számából passzra lehetett számítani.
Az elkapók egyszerű útvonalakat (slant, slant, go) kaptak, de a kulcs a backfieldről kimozgó Theo Riddick volt, aki a flat zónát támadta egy wheel route-tal. Ezekben a szituációkban a Lions előszeretettel veszi elő Riddicket, aki talán a liga legjobb pass catching backje. Ezzel tisztában volt Deion Jones is, aki képességeit és játékintelligenciáját tekintve a liga krémjéhez tartozik, már ilyen fiatalon is. A snap pillanatában egyből olvasta a playt, gyorsan fordította ki a csípőjét, azonnal számított a futó útvonalára, hihetetlen, milyen érzékkel reagálta le a játékot.
Stafford egyértelműen a rövid, gyors opciót kereste, nem is nagyon állt szándékában mást választani, azonban a passz pillanatában nem biztos, hogy fel tudta mérni, milyen messze van Riddicktől az őrzője, aki a Marvin Jones-Robert Alford páros mögül érkezett. Kellett a first down, amit a futóra bízott volna. Itt zárójelesen azt is meg lehet jegyezni, hogy a bevágó elkapó, Jones helyzeti előnyben volt, de Stafford nem őt nézte.
Az elkapás előtti pillanatban látható vált, hogy Jones iszonyatosan közel volt a labdához, már a first downt érő vonalban járt, míg Riddicknek nyújtóznia kellett a játékszerért, amivel időt veszített. Ráadásul az elkapás után még további 1,5-2 yard hiányzott, amit csak egy missed tackle kierőszakolásával tudott volna megszerezni. Itt már minden Joneson múlt, ha elvéti a szerelést, tovább támadhatott volna a detroiti csapat.
De ahogy az egész playben, úgy az utolsó momentum során is éles, clutch maradt a védő, úgy igyekezett szerelni a futót, hogy a labdát is támadni tudja. Sikerült ugyan az átadást megszelídíteni, de az elkapási folyamatot már nem tudta befejezni Riddick, Jones kifejelte a labdát, ami azért volt fontos, hogy a méregetés esélyét se adja meg a Lionsnak, negyedik kísérletre kényszerítse őket.
A modern football olyan off-ball linebackerek alkalmazását favorizálja, akik mind a három downon képesek fenn lenni, jól fogják a futást és coverage-ban is extrát tudnak nyújtani. Jones pedig egy olyan középső LB, aki nickel és dime formációban is kiválóan alkalmazható, a passzorientált foci tökéletes prototípusa ezen a poszton. Érdekesség, hogy mérete (185 cm, 100 kg) szembe megy a hagyományosan elvárt linebacker testalkattal, mely zömökebb, robosztusabb. Ahhoz viszont, hogy egy ilyen típusú védő egy Riddickhez hasonló fürge futót le tudjon védekezni, sokkal lazább csípő, mozgás kell, melyhez tökéletes az alkata.
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Hihetetlen milyen gyorsan reagált. A szerelés meg parádés volt. Idén is ott lesznek az sb döntőben, biztosra veszem.
Jó meccse volt, lassan kezd újra ráérezni (mondjuk egy TD-nél nagyon benézte a WR-t), idén is nagyot fog menni. Ő Quinn prototipus játékosa (fast & physical), nagyon nagy fogás lett, pedig sokan Su’a Crawenst (szegényt) szerették volna.
Itt nagyon kellett a sebessége, hogy az elkapó-corner párost kikerülve is odaérjen időben, tényleg nagyon tehetségesnek tűnik.
Egyébként nincs még egy safety olyan mélyen, hogy rá se fér a képre?
Biztos célja volt a labda kiütése? Nem csak egy nagyon szép hawk tackle-t csinált és pont vitte azt is?
Utóbbi hosszútávon szerintem biztatóbb is lenne, fejjel direkt ütni nem legjobb ötlet. Jó lenne látni, ha kezdene terjedni a ligában Rocky Seto és Pete Carroll rugby-stílusú tackle rendszere, ez segíthetne jelentősen csökkenteni az agyrázkódások számát.
Köszi az észrevételeket, Neal lemaradt a képről és a szövegezésből is.