Marquette King, a Raiders puntere az elmúlt két szezonban már a negyedik alkalommal tanúsított sportszerűtlen magatartást a pályán (az összes többi punter egyszer sem csinált ilyet ez idő alatt), amiért nem csak a zászló repült, hanem a pénzbüntetés is. Nem először kapott ilyet King, korábban azért kellett fizetnie, mert felkapta a sárga zászlót és táncolt vele, illetve egy horse collar tackle-t is bemutatott tavaly. Múlt vasárnap pedig egy elhibázott fake punt utáni frusztrációja során dobta hátba labdával a Broncos special teamerét, Andy Janovichot, amire repült a zászló, és érkezett a csekk is Goodelltől.
https://twitter.com/DuaneLively/status/914621894481137664
King emellett azzal is felhívta magára a figyelmet, hogy legutóbb a Broncos ellen egy 49 yardos puntot lovaglást imitálva ünnepelt meg, amit szintén sok kritika ért, mert a Raiders ekkor már hátrányban volt a Broncos ellen. Jack Del Rio nem volt elragadtatva puntere újabb 15 yardos büntetést eredményező akciójától, és lenyilatkozta, hogy beszélni fog a fejével. King amikor megkapta a csekket, twitterre azt írta, hogy nem akar már ezen a bolygón lenni, és betaggelte Elon Muskot.
I don't wanna be on planet earth anymore… I wanna move. @elonmusk
— Marquette King (@MarquetteKing) October 6, 2017
Za’Darius Smithnek, a Ravens linebackerének $18,231-t kell majd fizetnie a Ben Roethlisberger elleni roughing the passer szabálytalansága miatt, míg Paul Posluszny, a Jaguars linebackere pontosan ugyanakkora összeggel tartozik a ligának, mint King. Posluszny esete különösen vicces, hiszen az ítélet szerint egy puntvisszahordás során gúnyolta a Jets special teamerét, Dylan Donahue-t. A Jaguars LB ezzel nem értett egyet, szerinte ő csak azt jelezte, hogy Donahue szabálytalanul blokkolta vakoldalról. Mindenesetre ez a 15 yard ajándék nagy segítség volt a Jetsnek abban, hogy Chandler Catanzaro berúghassa azt a mezőnygólt, amivel megnyerték a meccset. Donahue-nak egyébként megsérült a könyöke a Posluszny által kifogásolt blokkolása során, ezért őt a Jets IR-re tette.
Ha Ha Clinton-Dix $24,309-t perkálhat a Josh Bellamy elleni ütéséért, Ndamukong Suh viszont nem kapott pénzbüntetést a Brees elleni roughing the passer miatt, amivel a liga ezek szerint elismerte, hogy az nem volt szabálytalan. Jabaal Sheard, a Colts linebackere szintén nem lett szegényebb azért, mert mellkason könyökölte Rees Odhiambót, a Seahawks tackle-jét.
Vincent Taylor almost gets a strip sack here. Suh gets called for roughing the passer instead. pic.twitter.com/VadgGu3y48
— Eric Elizondo (@EIizondo) October 5, 2017
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások