Nincs olyan trade deadline, ahol ne kerülne említésre Joe Thomas neve. Ugyan mi lehagytuk a sajátunkról, bízva abban, hogy a hosszú évek alatt annyiszor szóba került már a neve, és annyiszor alaptalanul, hogy már nincs értelme ezzel foglalkozni, a kinti sajtó mégis megteszi. Vajon most már tényleg eljön számára a váltás ideje?
Legutóbb – és talán először és utoljára – a Denver Broncos járt legközelebb ahhoz, hogy a korábbi top 3-as picken kiválasztott tackle-t magához csábítsa, ám végül ebből sem lett semmi – ennek pedig már két éve. Thomas azóta szorgosan teszi a dolgát, túllépte a 10 ezer egymás utáni snapet a csapatban, már 20 irányító életére vigyázott a támadások során, és stabilan ott van a legjobb OT-k között évek óta. Ezekkel már rég biztosított magának egy arany zakót a jövőben, de egy ilyen klasszis játékos többet érdemelne ennél – és azt nem a Brownsban fogja megszerezni.
A megannyi tehetség felkarolása az utóbbi két drafton, valamint az idei free agencyben való aktív költés ellenére a Browns továbbra sem tudott kilépni abból a posványból, amiben már sokadik éve van. A csapat 0-5-tel kezdett, a nagy reményekkel kezdőként kinevezett DeShone Kizert öt meccs után a kispadra tették, ezek pedig nem arra utaló jelek, hogy az előrelépés hamarosan bekövetkezne. Thomas decemberben lesz 33 éves, vagyis a homokóráján már elkezdtek lefutni a ligában hátralévő idejét jelző homokszemek, így a váltásnak – ha lesz – hamarosan be kéne következnie. Thomas a tőle megszokott stílusban válaszolt a felvetésre.
Már tudom mi hiányzott az életemből, a jövőmmel foglalkozó pletykák! Csodálkozom, hogy csak október közepén kezdődtek, szinte már haladás! Egy dolog miatt várom a trade deadline-t minden egyes szezonban, mert akkor végre leszállnak rólam az újságírók a “El leszel cserélve?” vagy “El szeretnéd magad cseréltetni?” kérdésekkel.
Kérőkből úgy gondolom ezúttal sem lenne hiány, de ha a Brownsnak nincs szándékában megválni tőle, akkor mind halva született spekuláció – már pedig miért akarnának legjobb játékosuktól megválni? Thomas írd és mond 6 nyomást engedett eddig a szezonban, amiből mindössze 1 QB hit szerepel, sack pedig egyáltalán nem, vagyis 231 snapenként érnek hozzá az irányítóhoz ha felőle jön a nyomás. Még a jövő évre van szerződése a Brownsszal, addig valószínűleg nem megy sehová. És a megnyilvánulásaiból ítélve ő sem akar távozni.
Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Legutóbbi hozzászólások
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
Én valahogy úgy vagyok ezzel a dologgal, hogy szép és jó a hűség, de ha valaki sportember, akkor ezzel az járna együtt, hogy benne legyen a győzni akarás is. Hogy magas szinten tette és teszi a dolgát Thomas, az rendben van, de azért feltenném neki a kérdést, hogy azért kezdett el annak idején focizni, hogy ne nyerjen semmit? Továbbmegyek. Egy olyan csapatban akar(t)a letudni a pályafutását minden idők egyik legjobbjaként a posztján, amelynek esélye sincs a nagyobb sikerekre? Az NFL-ben minden a győzelemről szól. A játékosokba pedig belenevelik, hogy ne érdekeljen, hogy egy HoF-várományos az ellenfeled, újoncként is próbáld legyőzni. A rekordjai, a teljesítménye Thomasnak fantasztikus, de szerintem azzal valami baj van, aki az NFL-ben posztján az egyik legjobb, és nem akar nagyobb sikereket elérni. Tehát hangsúlyozottan EBBŐL A SZEMPONTBÓL inkább negatívan ítélem meg Joe Thomast.
Szerintem meg egy csapatsportban pláne ebben, az az elsődleges siker mérce az egyén számára, hogy neked a saját feladatotdat a lehető legjobban kell végrehajtanod. A HoF-nak is pont ez a lényege, így lehet hogy egy olyan játékos mint Thomas, aki egy ilyen szerencsétlen (ma kedves napom van, azért szerencsétlent írok) csapatban játszik, is igenis az egész karrierjét elisemerő eredményt ér el. Másképp foglamazva a HoF az egyéni karrier csúcs, hisz sokan sok ok miatt nem lesznek SB győztesek soha, az SB gyűrű ellenben egy csapat “karrier csúcs”. Szóval Thomas igen is mint egyén sikeres és csúcs karriert fut(ott) be.