Egy fél szezonnak kellett eltelnie ahhoz, hogy a Denver Broncos ligaelit cornerbackje, Chris Harris rájöjjön arra, mennyit is jelentett a csapatnak T.J. Ward játéka.
Harrist arról kérdezték kedden, hogy a veterán safety szezon eleji kivágása milyen hatással volt a csapatra.
Úgy gondolom komoly hátrányba kerültünk miatta, ez játékunkon is meglátszik.
A cornerbacknek igaza van. Habár még mindig a második legjobb védelem a Denveré, ha mindent összevetünk, de az ellenfélnek engedett pontokat tekintve a liga alsó negyedébe tartoznak, ami szokatlan az elmúlt évek tendenciái alapján. A csapat pedig négy meccset bukott zsinórban, utolsó hat meccséből pedig ötöt. Vagyis hiába jó a védelem, az eddiginél több engedett pont miatt már nem elég a védelem egy-egy villanása, hanem a támadósornak is fel kéne nőni a feladathoz. Ez idén a meglepően jó kezdést követően alábbhagyott. Arról pedig nem is beszélve, hogy a védelem sem képes azokat a kulcsjátékokat végrehajtani, amik a liga legfelső polcára repítették az egységet.
Wardtól az előszezon után vált meg a Broncos, amivel 4.5 millió dollárt tudtak felszabadítani a fizetési plafon alól, ám az üzlet senkinek sem alakult jól. A Broncosnak nem megy, a játékosok finoman szólva sem voltak boldogok, hogy egyszer csak elköszöntek a safetytől, miközben Ward sem elégedett a Buccaneersben neki jutó szerepkörrel. Igazi lose-lose szituáció volt.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftérékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások