A Jaguars tegnap este megverte a Cleveland Browns gárdáját, ami természetesen nem volt meglepetés, azonban ezzel elérték azt, hogy mind a négy AFC North csapat ellen diadalmaskodni tudtak. Ráadásul nem is akárhogy, egyszerűen dominálták ellenfeleiket (nagyrészt).
A 4-0-ás mérleg mellé 116-30-as pontkülönbség társul, ami egészen nevetséges arány. Ha visszanézünk a meccseikre, akkor a Browns elleni volt a legszorosabb, ám végül azt is eldöntötték a végén. A nagy északi hadjáraton aratott fölényes győzelmeket pedig leginkább a védelmüknek köszönhetik. Sikerült összehozniuk egy +10-es turnover mutatót, a defense (és a speciális egység) pedig négyszer is képes volt touchdownt szerezni.
A Ravenst Londonban simázták le, ahol Flacco és a helyére beálló Malett mindössze 64 passzolt yardig jutott, a védelem pedig két interceptiont is szerzett. Ben Roethlisberger ugyan felrakott ellenük 312 yardot, de nem fog szépen visszaemlékezni az 5 interceptionös találkozójára. A Bengals ellen ugyan csöndes maradt a védelem turnoverek tekintetében, de a Browns ellen eldöntötték a mérkőzést. Két interceptiont szereztek a meccs során, majd mikor Kizer győztes drive-ot indított volna, sackelték, kiütötték a kezéből a labdát és vissza is hordták hat pontért. Rendkívül domináns ez a védelem és a sorsolásukat elnézve még akár a pihenőhét sem elérhetetlen a rájátszásban.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
Legutóbbi hozzászólások