Múlt héten reppent fel a hír, hogy a híres seattle-i Legion of Boom szétszéledhet. A Cowboys-Seahawks mérkőzés után Earl Thomas a dallasi öltözőhöz ment, ahol beszélt Jason Garrettel, és elmondta Dez Bryantnek, mennyire tiszteli.
“Ha van lehetőségetek igazoljatok le”
,mondta Thomas Garrettnek, amit hallottak az öltöző előtt váró újságírók is. Thomas kötődése a Cowboyshoz nem alaptalan, gyerek kora óta a csapat szurkolója és Texas államban nőtt fel, valamint a texasi egyetemre járt. A kiváló safety következő szezonban szabadon igazolhatóvá válik és a múlt heti balhék tekintetében nem lenne meglepő, ha elhagyná Seattle-t. Az esetről persze megkérdezte a sajtó a játékost:
Odamentem az öltözőhöz, hogy beszélhessek Dezzel. Már gyerek korom óta Cowboys szurkoló vagyok. Amikor azt mondtam szerezzenek meg, nem arra gondoltam, hogy most rögtön vegyenek meg. Még mindig azaz első számú célom, hogy maradjak Seattle-ben. De ha netán távoznom kell innen, akkor szeretném ha a Cowboys leigazolna, mert ez a másik hely, ahol szeretnék játszani.
Ahhoz, hogy a Seattle megtudja tartani Thomast, körülbelül annyit kell fizetnie a játékosnak, mint tavaly a Kansas City Eric Berrynek, nagyjából 13 millió dollárt szezononként. Ha ezt nem tudják kifizetni, akkor valószínűleg távozik a védő Seattle-ből.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Elhunyt a Raiders legendás centere
- Visszavonult David Johnson
- Eddig 5 a rekordja, de most legalább 10 sacket akar a Browns pass rushere
- Jövőre kiderül? – Bengals draftértékelő
- Ha csütörtök, akkor csoportrangadók
- Justin Simmons még mindig szabadügynök, de a Broncos nem érdeklődik iránta
- Jared Goff nagyon örülhet a Lions menetrendjének
- Young új arzenálja – Panthers draftértékelő
- A sebesség megszállottjai – Dolphins draftértékelő
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
Legutóbbi hozzászólások