Brian Gutekunst váltotta Ted Thompsont a Packers general manageri székében és első sajtótájékoztatóján máris kedvére tett a Packers-szurkolóknak, és változásokat ígért a csapat vezetését, illetve szabadügynök-piaci tevékenységét illetően.
A saját személyiségem alapján fogom vezetni a csapatot, valószínűleg kicsit agresszívabban bizonyos területeken. Meg fogunk mozgatni minden követ a játékosszerzés minden egyes fázisában.
Az alap továbbra is a draft lesz, de a szabadügynök-piac is egyértelműen egy szükséges tartozék. Nem fogunk tudni minden játékost leigazolni, de mindennel kapcsolatban a tűz körül szeretnénk maradni. Felkészültnek kell lennünk, hogy meghúzhassuk a ravaszt.
Thompson hozzállása a szabadügynökökhöz már hozzászoktatta a Packers-szurkolókat, hogy a szezon végétől a draftig igazából nem kell számítani nagy játékosmozgásra a csapatnál, de ha történik is valami, akkor inkább távoznak Green Bayből, mintsem érkeznek. Ugyan Thompson maradt a csapatnál, mint tanácsadó, Gutekunst úgy tűnik, hozhat egy kis szemléletbeni változást. Vagy csak nem akart máris rossz fát tenni a tűzre a szurkolóknál.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
Legutóbbi hozzászólások