Ugyan eddig Tom Brady magánélete tényleg elég privát szférának számított és nem sokakat engedett be a színfalak mögé, most mégis dokumentumfilm készül élete ezen részéről. A Tom vs Time, azaz a Tom az Idő ellen című film a Facebook mobil videó platformján, a Watchon lesz elérhető még ebben a hónapban.
Úgy gondoltuk mókás lenne felvenni, hogy hogyan is néz ki egy holtszezon-beli edzés egy 40 éves sportoló számára.
– ezt maga Brady mondta el a Timesnak.
A filmet Gotham Chopra készíti, aki beengedést nyert Brady otthonába és a nyaralására is, de úgy tűnik, munkaidőben nem lehetett filmezni. A Patriotsnál elmondták, hogy tudnak a történetről és egy pár hazai meccsre próbáltak belépőt biztosítani a filmeseknek.
Érdekes, hogy Bradynek van egy újabb különálló projektje, ami igazából nem a Patriotsról szól. Bill Belichick szinte egyáltalán nincs benne a filmben, habár állítólag egy Josh McDanielsszel folytatott videókonferencia igen, amiben készülnek valamelyik mérkőzésre. Ez a film egy olyan képet mutat meg majd Bradyről, amit közeli hozzátartozóin kívül még senki nem láthatott és minden bizonnyal a TB12 image-ét próbálják majd kicsit felturbózni.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Gyors elkapót igazolt a Steelers
- Joe Burrow nincs a 18 meccses alapszakasz ellen, de feltétellel
- Felszállásra készen – Jets draftértékelő
- Pénzfeldobással döntött a Raiders, hogy kit válasszon az első körben?
- Az NFL-ben elkapóként megbukott, most profi kosarasnak állt
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
- A Titans igazolta le Tyler Boydot, a legjobb elérhető elkapót
- Jövő héten jön a 2024-es szezon menetrendje!
- A Patriots elkezdte keresni az új general managerét
- A Vikings elbénázhatta a kompenzációs pickek taktikáját – sokba kerülhet a hiba
- Így nézhetnek ki a jövő évi kompenzációs pickek – a Dolphins jár a legjobban
- A Raiders erősíti a támadósorát, visszavonult Duke Johnson
Legutóbbi hozzászólások