Nem sokkal a Panthers akciói után Ryan Pace is kezébe vette a kaszáját, és lesújtott két játékosának szerződése. Pernell McPhee és Quintin Demps mától tehát szabadon igazolható játékosok lettek.
Tavaly a Bears nagyon sok olyan játékost igazolt, akikkel rövid távon számoltak, ezt a szerződésük is remekül bizonyítja. Ezek közé tartozott Demps is, aki a Texans secondaryjéből érkezett orvosolni a safety problémákkal küszködő Bears védelmet. Csakhogy arra senki nem számított, hogy Adrian Amos (stílszerűen) felébred téli álmából, és egy elképesztő szezonnal tünteti el a sérülésekkel küszködő Dempst a képletből. Az újonc Eddie Jacksonnal remek párost alkottak, emiatt úgy golndolták, hogy Demps szolgálataira nincs szükségük a továbbiakban. Ugyanez a sors várt McPheere is, aki már csak rotációs passzsiettető volt, de annak elég drága Pace megítélése szerint.
A két cuttal $10,33 millióval többel gazdálkodhat majd a közelgő free agency időszakban, és lesz hova elköltenie minden egyes centet. Nem ez volt az első, és várhatóan nem ez volt az utolsó könnyes búcsú szerződéssel rendelkező játékosaiktól, amivel egy kisebb vagyon állhat a csapat rendelkezésére, de ezúttal jobban kell elköltenie a pénzüket Pace-nek.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
- A Titans igazolta le Tyler Boydot, a legjobb elérhető elkapót
- Jövő héten jön a 2024-es szezon menetrendje!
- A Patriots elkezdte keresni az új general managerét
- A Vikings elbénázhatta a kompenzációs pickek taktikáját – sokba kerülhet a hiba
- Így nézhetnek ki a jövő évi kompenzációs pickek – a Dolphins jár a legjobban
- A Raiders erősíti a támadósorát, visszavonult Duke Johnson
- Nem azért rossz, amiért gondolod – Falcons draftértékelő
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások