A Detroit Lions egyik gyenge pontja a passzsiettetés volt tavaly, és ezt a sérülések sem könnyítették meg. Éppen ezért furcsa, hogy a tavalyi kezdőjüket, Anthony Zettelt napokkal a szezonkezdet előtt kivágták.
Zettel a regnáló GM, Bob Quinn első draftján érkezett Detroitba a hatodik körben, tavaly Kerry Hyder sérülését követően mind a 16 meccsen kezdett. 6,5 sacket szerzett ezeken a meccseken, amivel a Lions második legjobb pass rushere volt tavaly, és ha stabil kezdőnek nem is, rotációs játékosnak bőven elfért volna a rosteren. Matt Patricia, az újdonsült főedző azonban másképp gondolta, és lemondott a 26 éves játékos szolgálatairól. A döntés hátterében az állhat, hogy Patricia rászabadítaná minden varázsporát a védelemre, ami egyben azt is jelenti, hogy a 4-3-as alapfelállásra berendezkedett Lions gyakrabban váltana 3-4-es frontra, amibe Zettel már nehezen illeszthető.
Helyére a Giants szabadügynökét, Romeo Okwarát hozta el a Lions, aki bár szintén 4-3-ban játszott New Yorkban, jól boldogul OLB-ként is. A tavalyi évben térdsérülés miatt csak 6 meccsen lépett pályára a korábbi draftolatlan játékos, de most új csapatban új fejezet nyílhat az NFL pályafutásában. Zettelnek vélhetően nem kell attól tartania, hogy csapat nélkül marad, jó korban van egy jó szezon után, vélhetően biztos talál magának új állomáshelyet a mai napon a waiver claim időszakot követően.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
- A Titans igazolta le Tyler Boydot, a legjobb elérhető elkapót
- Jövő héten jön a 2024-es szezon menetrendje!
- A Patriots elkezdte keresni az új general managerét
- A Vikings elbénázhatta a kompenzációs pickek taktikáját – sokba kerülhet a hiba
- Így nézhetnek ki a jövő évi kompenzációs pickek – a Dolphins jár a legjobban
- A Raiders erősíti a támadósorát, visszavonult Duke Johnson
- Nem azért rossz, amiért gondolod – Falcons draftértékelő
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások