Már csak 15 napig lehet cseréket végrehajtani az NFL-ben, október 30-án ugyanis zárul a trade-ablak. A Raiders pedig 1-5-tel áll, így egyre jobban elképzelhető, hogy még nagyobb szintre emelik az újjáépítést és szinte teljes kiárusítást tartanak. Ennek eshet áldozatul Jay Glazer információi szerint két korábbi első körös játékosuk, az elkapó Amari Cooper és a safety Karl Joseph is.
Joseph elég csalódást keltő rövid pályafutáson van túl, nem játszott sokat a Raidersben és akkor sem jól, így az ő esetleges eladásán nem is feltétlen kell meglepődni. Amari Cooper már érdekesebb eset, ugyanis egy kiváló képességű elkapóról van szó, habár elég inkonzisztens a játéka és adós az igazán jó teljesítménnyel az utóbbi években.
Érdekes aspektusa a hírnek, hogy mindkét játékos ügynöke az a Joel Segal, aki épp Khalil Mack ügynöke is, azt pedig nem kell bemutatni, hogy az a sztori hogyan végződött. Könnyen lehet, hogy ez is közrejátszik majd Cooperék elcserélésében, hiszen Jon Gruden tudja, hogy nem egyszerű megegyezni Segallal és az első csatájukat bizony az ügynök nyerte.
Gruden egyébként tagadta a híreszteléseket, de erre nehéz építeni bármit is.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
Legutóbbi hozzászólások