Byron Jones cornerbackként érkezett Dallasba a 2015-ös draft első körében, hogy aztán majd’ 3 évig safetyként szolgálja a csapatot. Az idei volt az első olyan idénye, ahol végig CB poszton játszott, és rögtön második csapatos All-Pro lett.
A 26 éves defensive back újoncként még nagyjából fele-fele arányban volt free safety és szélső cornerback, majd 2016-ban már csak 26 snapje volt a pálya szélén, és leginkább FS és slot CB volt, ami 2017-ben sem változott. Az idei alapszakaszban viszont már 1000 fölötti snap countja volt cornerbackként, és nem érdemtelenül kapta meg az elismerését az All-Pro csapatban. 69-szer dobtak felé labdát, amiből csak 37 elkapást engedett, mindezt 610 coverage snapen. Ezen 481 yardot nyelt be a Cowboys védelme, amiből csak 94 született elkapás után, illetve 2 TD-t kapott róla csapata. Bár interceptiont nem szerzett, de így is csak 85,5-ös passer ratinget engedett a felé dobó irányítóknak. Jones szerződése ugyan még nem járt le, de már arról beszélt, hogy hosszú távon szeretne a Cowboys játékosa maradni.
Nem találsz a ligában olyan szervezetet, amely jobban van felépítve mint a Cowboys. A szurkolók csodásak, az időjárás remek, a gasztronómia is megfelelő számomra. Imádok itt élni, és nem is szeretnék elköltözni innen.
– mondta a védő.
Jones ötödik éves opcióját tavaly lehívták, így “mindössze” $6,2 millióért játszik 2019-ben, a majdani hosszabbítását követően ennél vélhetően jóval nagyobb összeget kap. Ebből a szempontból nem jött jól a posztváltás, hiszen egy cornerback nagyobb szerződést kap mint egy safety. Jones pedig ha ilyen szinten játszik, akkor Josh Norman $15 milliós átlagfizetését is megcélozhatja jövőre – vagy akár már idén is?
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
- Megint kreatívak voltak a csapatok a menetrendjük bejelentésével
- Íme az NFL teljes 2024-es menetrendje
- Mostantól a Netflix közvetíti a karácsonyi meccseket
- A Giants főszereplésével jön a Hard Knocks holtszezon sorozata!
Legutóbbi hozzászólások