Jared Goff érthető okokból csalódott, hiszen csapata kikapott a Super Bowlban, ráadásul ő sem élete meccsén van túl finoman szólva. A testbeszédén már látszott, hogy össze van törve lelkileg (is), de végül szavakkal is megerősítette ezt.
Ha egy csapat csak három pontot tesz fel egy találkozón, akkor nagyon kevés olyan eset van, hogy az irányító mégis jól játszott. Goff esete sem a kivételek közé tartozik, 50%-os passzpontossággal és TD nélkül hozta le a meccset, ráadásul a végén el is adta a labdát. Az egész meccsen látszott rajta az ijedtség, majd a végén a teljes csalódottság, aminek hangot is adott.
Rettentően fáj ez a meccs. Főleg annak tudatában borzasztó, hogy a védelmünk óriásit játszott, és mi nem tudtunk felnőni az ő szintjükre. A meccs végéig megfogták Tomot, de mi csak csődöt mondtunk amikor megkaptuk az esélyt. A mi feladatunk pontot szerezni, és a végeredményt látva elmondható, hogy rosszul végeztük a munkánkat.
– mondta az irányító.
Noha tényleg nem lehet büszke az éjjeli történésekre, nem szabad teljesen az ő nyakába varrni a vereséget. A Rams offense ugyanis teljes egészében csődöt mondott a meccsen, a ligaelit támadófal nem bírt a Patriots védőinek keresztmozgásaival, Sean McVay sokszor hívott rossz játékokat, a futójáték sokáig nem is létezett, sok volt a büntetés, Brandin Cooks pedig kétszer is szerezhetett volna TD-t, de végül egyszer sem jött össze. Persze Goffnak is megvoltak a maga hibái egyes döntésével, illetve nem, vagy félreolvasta a védelmet (Gilmore pick), de ez a Rams támadósor csapatként volt szörnyű.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások