A szezon után az NFL Scouting Combine az első olyan esemény, ahol a főedzők és general managerek kiállnak a sajtó elé és válaszolnak kérdésekre. Ilyenkor rengeteg érdekes dolgot tudunk meg, ezekből szemezgettünk most és a mai minisorozatunk további részeiben. Az első részt ITT találjátok.
A Bengalsnál cáfolták a híreket, miszerint elcserélnék John Rosst, a valaha volt leggyorsabb NFL-játékost.
Ugyan nem a sajtótájékoztatóról tudjuk, de állítólag az Eaglesnél ellenben elcserélnék korábbi első körös elkapójukat, Nelson Agholort, aki ötödik éves opcióján játszana 2019-ben. Arról külön beszámoltunk, hogy Nick Folest nem tageli a csapat, így a Super Bowl MVP szabadon igazolhatóvá válik. A hírek szerint a Jaguars a favorit a megszerzésére.
A Ravensnél John Harbaugh elmondása szerint Gus Edwards a csapat első számú futója, azonban versenyhelyzetet fognak teremteni a poszton. Futóhír még, hogy a Packersnél Brian Gutekunst general manager hisz abban, hogy Aaron Jones lehet a csapat három downos futója, azonban ehhez sokat kell még dolgoznia. Matt LaFleur főedző mindeközben azt mondta, hogy szerinte az a leghatékonyabb, ha váltogatják Jonest és Jamaal Williamst.
A Jaguarsnál ismét elmondták, hogy jelenleg Blake Bortles a csapat irányítója. Emellett Leonard Fournette-ről kijelentett Doug Marrone, hogy ő lesz a csapat igás lova.
Ha már ennyire futós lett ez a cikk, a 49ersnél Jerrick McKinnon lesz a csapat első számú futója, amint felépül a sérüléséből – mondta Kyle Shanahan.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
- A Titans igazolta le Tyler Boydot, a legjobb elérhető elkapót
- Jövő héten jön a 2024-es szezon menetrendje!
- A Patriots elkezdte keresni az új general managerét
- A Vikings elbénázhatta a kompenzációs pickek taktikáját – sokba kerülhet a hiba
- Így nézhetnek ki a jövő évi kompenzációs pickek – a Dolphins jár a legjobban
- A Raiders erősíti a támadósorát, visszavonult Duke Johnson
- Nem azért rossz, amiért gondolod – Falcons draftértékelő
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások