Ugyan a bal oldali tackle Andrew Whitworh visszatér még egy évre a Ramshez, a támadófal nem marad egyben. Egyrészt Roger Saffold (OG) is a jelenlegi állapotok szerint szabadügynök lesz, másrészt a csapat nem hívta le a center John Sullivan opcióját sem, így ő is szabadon igazolhatóvá válik.
Sullivan 6,25 millió dollárt foglalt volna a sapkából 2019-ben, a Rams pedig ebből 1 millió dollárt nyelt be. A 33 éves játékos minden téttel bíró meccsen kezdett a Los Angeles-i csapatban, azonban karrierje végéhez közeledik már, a Rams pedig vele akart spórolni most.
Az utóbbi években jól játszott Sullivan, azonban 2018-ban a PFF értékelései szerint a 34. legjobb center volt a ligában, tehát nem nyújtott valami jó teljesítményt – főleg a szezon végén esett vissza a játéka. Ő engedte a legtöbb nyomást a szezonban a posztján, szám szerint 37-et, ezekből 4 sack született. Ennek ellenére minden bizonnyal egész jó piaca lehet majd a csapatok közt, akik rövid távon próbálják megoldani center- és támadófal problémájukat.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
- A Dolphins leigazolta Odell Beckhamet
- Justin Fields visszahordóként? Erről is beszéltek a Steelersnél
- Már nem akarja elcserélni elkapóit a 49ers
- A Chargers és a Raiders is elkapóval erősít
- A megváltó? – Broncos draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások