A Dolphinsnak jelenleg nincs franchise irányítója és a jelek szerint nem is lesz legalább a 2019-es draftig. A csapat úgy tűnik, tankol a jövő évre, azonban tavaly még teljesen más volt az elképzelés. A 2018-as szezon előtt ugyanis bepróbálkoztak a Lionsnél, hogy megszerezzék Matt Staffordot.
A Miami Herald információi szerint az akkori főedző, Adam Gase megkereste az újonnan kinevezett Matt Patriciát, hogy megérdeklődje, van-e esély egy ilyen cserére, és ha igen, mennyibe kerülne a korábbi 1/1-es quarterback. Gase és Patricia jó barátok, a Lions edzője pedig újonnan érkezett a csapathoz, így feltételezhető volt, hogy nem feltétlen ragaszkodik Staffordhoz, ellenben sok mindent megtenne a csapat erősítése érdekében.
A csere nyilvánvalóan nem jött létre és állítólag ajánlattevésig sem jutottak a felek, hiszen a Lions kizárta Stafford elcserélését. Így a Dolphinsnál jött még egy szegény esztendő Ryan Tannehillel, majd eltávolították mind az irányítót, mind a főedzőt posztjáról, és elkezdték a teljes újjáépítést.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
Legutóbbi hozzászólások