Connect with us

Minden ami NFL

A Dolphins fullba nyomja a tankolást

Örökös vita, hogy létezik-e, végrehajtható-e a tankolás a major sportokban. Láttunk már erre hajazó példát, rá lehet fogni a Coltsra és a SuckForLuck kampányra, de lehet ellene is érvelni, hiszen mindenkit kirúgtak utána, amúgy is gyenge volt a csapat és senki sem megy fel úgy a pályára, hogy ki akar kapni. Ez mind igaz. Azonban a tankolás nem feltétlen jelenti azt szó szerint, hogy direkt ki akar kapni valaki.

Hagyományos, szigorú értelemben ezt jelenti a tankolás. Direkt kikapni, egy jövőbeli cél elérése érdekében. Ilyet persze nem csinál senki, azonban kicsit átvitt értelemben és lazábban kezelve a “szabályait” a tankolás azt is jelentheti, hogy alapvetően rossz helyzetbe hozod magad, csökkented a nyerési esélyeid annak érdekében, hogy elérj egy jövőbeli célt. Ehhez persze kell az, hogy a teljes szervezet beálljon az elv mögé és biztosítva legyen az edzők, a front office tagok munkája a tankolás utáni évekre is.

Hívhatjuk ezt agresszív újjáépítésnek is, ha tetszik. A Dolphins pedig pontosan ezt csinálja most. És nem is burkoltan, hanem nyíltan. A tulajdonos Stephen Ross például nyilvánosan azt mondta Adam Gase kirúgása kapcsán, hogy azért lépték ezt meg, mert Gase most akart nyerni, 2019-ben.

Úgy gondolom, Adam nyerni akar és most akar nyerni. A negyedik évébe lép és szerintem nyerni akar. Minden negyedik évébe lépő edző nyerni akar, nyernie kell.

Ezen kívül több forrásból is azt hallották a csapat körül a médiában dolgozók, hogy több főedzői interjún is elhangzott a tankolás kifejezés, volt erről szó a jelöltekkel.

Ez persze továbbra sem jelenti azt, hogy a játékosok és az edzők direkt ki akarnak majd kapni. Nem fognak direkt leadni meccseket. Ha ezt tekintjük a tankolás definíciójának, akkor a Dolphins nem fog tankolni. Azonban véleményem szerint nem csak ez jelenti a tankolást. Részemről az is beletartozik ebbe, hogy a general manager úgy rakja össze a csapatot, hogy azzal sokkal nehezebb legyen jó eredményeket elérni rövid távon. Így például

  • nem rakja tele a csapatát új igazolásokkal,
  • elengedi lejáró szerződésű játékosait kompenzációs pickeket gyűjtve
  • kivágja a veterán, sokat kereső játékosait
  • elcseréli a veterán játékosait draft pickekért
  • a drafton is hátracserél és extra, akár jövő évi pickeket gyűjt, stb.

Ez a jelenség a miami média szerint az “organic tanking”, azaz a organikus, egységes vagy szervezeti tankolás. Hagyományos értelemben véve nem tankolás, azonban egy évre mégsem olyan csapat kerül majd a pályára, ami a legjobb esélyeket adja a csapatnak a győzelemre, hanem egy olyan, ami nagyrészt ki fog kapni. Aztán jövőre lehet robbantani. Az elv legalábbis ez, a miami média pedig teljesen beállt emögé az elv mögé és teljes vállszélességgel támogatja – és próbálja a szurkolók elvárásait is ehhez igazítani.

És mit csinált eddig a holtszezonban Chris Grier, a Dolphins új general managere?

  • Nem igazolt egyetlen sztárjátékost sem a piacról,
  • elengedte a saját szabadügynöketi (Ja’Wuan James, Cameron Wake), így gyűjtve jövő évi kompenzációs pickeket,
  • kivágta sokat kereső veterán játékosait (Danny Amendola, Josh Sitton, Andre Branch),
  • elcserélte Ryan Tannehillt egy jövő évi 4. körös pickért cserébe,
  • a draftot pedig még meglátjuk.

Minden stimmel. Ne lepődjünk meg, ha a Dolphins hátracserél majd az idei drafton és akár jövő évi pickeket gyűjt majd. És a hírek szerint a két falat akarja majd erősíteni a csapat a játékosbörzén, ezzel elkezdve az újjáépítést és a fiatalítást.

Chris Grier elég szép munkát végzett ezzel a szervezeti tankolással. Jövőre az átvitt összegekkel együtt 120 millió dollárnál is több helye lesz a Dolphinsnak a fizetési sapkában és a kompenzációs pickekkel együtt 10-11 draft pickje is. Ez egy nagyon jó alap elkezdeni az újjáépítést. Már csak egy irányító kell…

Aki pedig Tua Tagovailoa lehet majd, az Alabama balkezes irányítóját ugyanis imádja a tulaj, Stephen Ross, így jelen állás szerint ő lehet a kiszemeltje a csapatnak. Persze kell az is, hogy elég rosszak legyenek, hogy minél magasabban draftoljanak. Vajon elég rossz ez a roster ahhoz, hogy 1/1-es legyen a Dolphins? Minden bizonnyal az lett volna, ha a Jake Ruddock – Luke Falk irányítókettőssel vágtak volna neki a szezonnak. Azonban mennyire rondíthat bele a képbe a most leigazolt Ryan Fitzpatrick?

Egyesek szerint pont annyira, hogy elrontsa az egész tervet. Fitzmagic ugyanis képes egészen kiváló játékra időnként, amivel lehet pár meccset nyerni az NFL-ben. Azonban egy másik megvilágítás szerint pont arra lesz jó a szakállas irányító, hogy élvezetes legyen Dolphins meccseket nézni, legyen felhajtás, de aztán mégis kikapjon a csapat.

Ezt támasztja alá, hogy egyetlen másik irányító sem dobott több interceptiont az utóbbi négy évben a mérkőzések utolsó 7:30 percében (a negyedik negyed második fele), mint Fitzpatrick. A számlálója 27-nél tart, pedig csak 37 meccsen lépett pályára. A passer ratingje a meccsek végén (ugyanebben az időintervallumban) szintén a legrosszabb a 39 irányító közül, aki legalább 100 ilyen passzkísérlettel rendelkezett az utóbbi 4 évben. Fitzmagic irányítómutatója mindössze 56,9 ilyen helyzetekben, előtte van Blake Bortles (61,0), Josh McCown (66,6), Joe Flacco (66,9) és Jacoby Brissett (67,1).

Fitzpatrick tehát pontosan az az irányító, aki miatt érdekesek lesznek a Dolphins meccsei, mégis sokat fognak veszíteni – ha minden a tervek szerint alakul.

A Dolphins pedig ezzel a filozófiával véghez viheti azt a népszerűtlen lépést, ami ténylegesen elmozdíthat egy csapatot a purgatóriumból – a tankolást. Sok csapat ugyanis megrakad a középmezőnyben, ahonnan borzasztóan nehéz elmozdulni. Vagy be kell áldozni jövőbeli magas pickeket és fel kell cserélni egy franchise irányítóért, vagy le kell rombolmi mindent és a nulláról újjáépíteni. Ez viszont csak és egyedül abban az esetben működhet, ha a teljes szervezet – edzőstül, general menegerestül, tulajdonostul – beáll emögé a filozófia mögé és elfogadja, hogy ahhoz, hogy felemelkedhess, előbb nagyon mélyre kell zuhannod.

Ezt a legtöbb franchise nem képes elfogadni. A Dolphins viszont a jelek szerint nem csak hogy elfogadja, de büszkén képviseli is.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások