Tom Brady jól szórakozik a Titansszel összehozott közös edzéseken, hiszen a túloldalon korábbi csapattársa, Mike Vrabel a főedző, és folyton heccelik egymást. Mennek a beszólogatások, zrikálások, Brady legutóbb egy kis kupát adott Vrabelnek, amin a tavalyi egymás elleni meccsük eredménye (Titans 34, Patriots 10) állt.
Idén az alapszakaszban nem találkoznak a felek, most szombaton viszont az előszezonban igen, habár Bradyt minden bizonnyal csak az oldalvonal mellett láthatjuk. Még előfordulhat egyébként, hogy összemérhetik a tudásukat a futballpályán, amíg Brady aktív játékos, utána viszont biztosan nem, hiszen Bradynek esze ágában sincs edzőnek állni.
Nincs az az isten, soha nem leszek edző. A játék elég nekem.
Valószínűleg elég sok adottsága és tapasztalata meglenne a Patriots irányítójának, hogy edzőnek álljon, azonban azt sosem tudjuk meg, milyen lenne Coach Brady. Pénzügyileg nyilván nincs rászorulva, és ahogy a szavaiból ki lehet venni, visszavonulása után inkább a családjára fókuszálna. Aztán persze sosem lehet tudni, mennyire hiányzik majd neki a foci, de ez a kijelentés elég erős volt ahhoz, hogy biztosan állítsuk: ha valamilyen kapacitásban visszatér a focihoz, az nem edzőként lesz.
Ha szeretnél a Fűzővel Kifelé! közösségéhez tartozni, kedvezményesen fogyasztani a Kandallóban vasárnaponként, vagy akciósan hozzájutni minőségi NFL-es ereklyékhez, vagy csak szeretnéd a munkánkat támogatni itt a tökéletes alkalom – Legyél te is FK! Klubtag!
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
- A Titans igazolta le Tyler Boydot, a legjobb elérhető elkapót
- Jövő héten jön a 2024-es szezon menetrendje!
- A Patriots elkezdte keresni az új general managerét
- A Vikings elbénázhatta a kompenzációs pickek taktikáját – sokba kerülhet a hiba
- Így nézhetnek ki a jövő évi kompenzációs pickek – a Dolphins jár a legjobban
- A Raiders erősíti a támadósorát, visszavonult Duke Johnson
- Nem azért rossz, amiért gondolod – Falcons draftértékelő
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások