Tekintve Andrew Luck kórtörténetét nem meglepő, hogy egy újabb (félrekezelt) sérülés után úgy döntött, hogy köszöni szépen, inkább visszavonult. Természetesen lehet és kell is hibáztatni a Colts orvosi stábját, de nem idén kezdődtek Luck bajai. Aki tönkre tette őt – az őt sérülten is erőltető Chuch Pagano mellett –, az a Colts korábbi GM-em Ryan Grigson volt.
Grigson 2012 és 2016 között irányította a Coltst. A támadófalat látványosan ignorálta, így nem meglepő, hogy a regnálása alatt Luckot meccsenként 16-szor helyezték nyomás alá, ami a legtöbb ez idő alatt az NFL-ben, illetve szintén Luck volt az, akit a legtöbbször ütöttek meg az ellenfél védői.
A Colts irányítója Grigson alatt 164 sacket nyelt be 70 meccsen, vagyis mérkőzésenként több mint kétszer vitték földre. Emiatt egyszer kilenc mérkőzést kellett kihagynia, egyszer egy teljes szezont, a GM távozása után két évvel pedig kénytelen volt visszavonulni.
Ha szeretnél kedvezményesen vásárolni partnereinknél, vagy csak támogatnád a munkánkat, itt a tökéletes alkalom – Legyél te is FK! Klubtag!
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
Legutóbbi hozzászólások