A játékos, aki 11 egymást követő szezonban képes volt 1000+ yardot hozni saját csapatának. A futó, aki 15 idényen keresztül cipelte együtteseit a mérkőzéseken át. Az ember, aki karrierje alatt 164 touchdownt tudott felmutatni, és aki teljesítményével kiérdemelte a legnagyobbak tiszteletét és megbecsülését. Ő Emmitt Smith.
A floridai születésű Emmittről már gyerekkorában sütött a futball iránti szeretet és a játék iránti vágy. Már általános iskolában szerepelt gyerekeknek rendezett meccseken, így a sport iránti szeretete még inkább kivirágzott. Állítása szerint a barátaival és testvérével minden egyes nap játszottak a házuk előtt, vagy egy közeli üres területen.
Középiskolába szintén Floridába járt, az Escambia Gimnáziumba. Amikor első évesként odament, épp új edzőt kapott a csapat és az addigi eredményeik kétségbeejtően rosszak voltak. Az új edző úgy állt a kevés sikereket elért gárda elé, mint egy igazi vezető. Minden egyes fiatallal felíratta egy papírra, mik az álmai ezzel a sporttal kapcsolatban és a lelkükre kötötte, hogy azok mellett ki kell tartaniuk minden áron. Emlékezzenek ezekre a gondolatokra a pályán belül és kívül, és hatalmas sikereket tudnak majd elérni együtt. Emmitt nem felejtette el az edzője listáját, mivel ezt az NFL-be is tovább vitte. Az alábbiak szerepeltek rajta:
- legyél az NFL legtöbb yardot szerző futója
- legyél a csapat legértékesebb játékosa
- kerülj Pro Bowlba
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
Gimnáziumi évei alatt sokan felfigyeltek tehetségére, tekintve hogy az előző évekhez képest az ő teljesítményének hála a csapata elkezdett mérkőzéseket nyerni. Összesen 106 touchdownt és 8804 yardot szerzett az alatt a három év alatt, amíg oda járt. Segítségével megnyerték az állami focibajnokságot is. A USA Today és a Parade magazin jelölte őt az év gimnáziumi focistájának végzős korában, ebben az évben meg is nyerte a Gatorade – Év játékosa elismerést. Miután leérettségizett, az elmúlt 100 év legeredményesebb játékosának járó díjat is bezsebelte, melyet a Floridai Gimnáziumok Sportolói Szövetsége adott át neki.
Nem meglepő ezek után, hogy több egyetem is érdeklődni kezdett a nem mindennapi futó iránt. Végül a Florida Egyetemen kötött ki, és folytathatta karrierjét 1987-ben.
Első évében hét meccs alatt futott 1000+ yardot, és a leggyorsabbnak számított a csapatán belül, bár először csak a harmadik meccsen léphetett pályára. Gyorsan kiérdemelte edzői és csapattársai tiszteletét a tehetségével, és kitartó munkájával. Már ebben az évben jelölték a Heisman-trófeára, és a Délkeleti Konferencia díjára, valamint az Év Újonc játékosa elismerésre is.
A következő szezonban sem lankadt a lelkesedése, és a számok tekintetében még jobb évet indított. 120+ yardot hozott mérkőzésenként, ám ez gyorsan megakadt egy sajnálatos térdsérülés miatt a hatodik meccsen. A csapata elvesztette az ezt követő pár mérkőzést. Gyógyulása után kis erőre kaptak, de a szezont így is 7 győzelemmel és 5 vereséggel zárták. A kihagyás miatt sajnálatos módon ez minősült a leggyengébb szezonjának.
Utolsó egyetemi évében elképesztő, 58 rekordot tudhatott magáénak, mint például a legtöbb futott yard egy meccsen vagy a legtöbb futott TD. Emellé persze rengeteg díjat és elismerést is bezsebelt, így az NFL csapatok felfigyeltek rá. Még nem végezte el tanulmányait, de máris belefogott az NFL karrierjébe.
Az 1990-es drafton a Dallas Cowboys csapata hozta el az első kör 17. helyén. Teljes erőbedobással, szívvel és lélekkel vágott neki az első lépéseinek a profik között. Újonc szezonja kezdetét kevés labdacipeléssel kezdte, de a második felében, akárhányszor nála volt a labda, megtett minden tőle telhetőt, így a Dallas 7-9-es szezont tudott zárni.
Célja azonban az volt, hogy a Super Bowlba vezesse a csapatát. Rengeteg munka és odaadás kellett és 1991-ben playoffba, majd egy évvel később a nagydöntőbe jutottak. A Buffalo Bills csapata elleni küzdelem volt Emmitt életének eddigi legnagyobb mérföldköve. Ráébredt, hogy egész életében erre vágyott, ezért küzdött és végül el is érte. 52-17-re verték a buffalói csapatot, ám az MVP-nek járó díjat nem Smith, hanem Troy Aikman kapta. Így még maradt egy be nem teljesületlen vágya, amit mindenképpen el akart érni.
1993-ban szintén Super Bowlba jutott a Cowboys. Azonban kalandosan indult mindenki számára a szezon, mivel Smith szerződése nem állt készen a kezdésre. Amikor az első két mérkőzést elveszítették a dallasiak, akkor rájöttek, kell nekik Emmitt és az, amit adni tud a csapatnak. Ez nem feltétlenül csak a kiemelkedő játék, hanem a szív, a példamutatás és a szerénység volt. Jerry Jones, a csapat tulajdonosa a végsőkig kivárt, de végül megkötötte a szerződést vele. A négy éves szerződés $13,6 milliót tartalmazott, így annak idején ezzel ő számított a legmagasabban fizetett futónak a ligában.
Ehhez a kis szerződéshez érdekes történet tartozik, hiszen azért várt megkötésre, mert Emmitt a legtöbb pénzt akarta. Olyan magas fizetést, mint a Billsben játszó futó, Thurman Thomas. Emmitt csapattársai is vissza akarták kapni a futót, pláne a 0-2-es szezonkezdés után. Egy csütörtöki napon hosszas tárgyalások után Jerry Jones és Richard Howell (Smith ügynöke) megkötötték az üzletet és már a vasárnapi mérkőzésen játszatni akarták a futót.
Szeretnék játszani a meccsen, hiszen edzettem, futottam. De nem viseltem a felszerelésem január óta. Így nem tudhatom, mennyire leszek jó formában. Például ha 30 alkalommal kapok labdát előfordulhat, hogy elképesztően fáradt leszek hétfőn.
– mondta Smith.
A meccs persze elkövetkezett, és meg is nyerték. Azonban előtte, mikor felszállt a Dallasba tartó repülőgépre, Jones hagyott Smithnek egy kis ajándékot. Az egyik ülésen ott várta az első Super Bowl gyűrűje. Smith csak annyit mondott:
Vártam már, hogy mikor kapom meg végre.
A Buffalo Bills elleni Super Bowlt megnyerték, mégpedig úgy, hogy Emmitt a mérkőzés jelentős hányadát vállproblémákkal csinálta végig. De így is megkapta a neki járó jutalmat, és MVP-nek választották.
1994-ben ugyan bejutottak a playoffba, de az NFC döntőn kikaptak a San Francisco 49ers ellen, így nem folytathatták tovább. Smithnek ennek ellenére elképesztő számokat hozott a szezon: 21 touchdownt és 1400+ yardot szerzett 368 labdacipelésből.
1995 volt a futó minden idők legkiválóbb szezonja. 110 yardot átlagolt meccsenként, 25 touchdownt szerzett, 1773 yardot futott és emellé belefért még egy Super Bowl is. A Steelers csapata ellen készültek a dallasiak megszerezni a harmadik győzelmüket négy egymást követő éven belül. Emmit két hatpontost is szerezett, ezzel győzelemere vezetve csapatát. Az eredmény 27-17 lett, a mérkőzés legértékesebb játékosa pedig Larry Brown, védő lett.
Ezután már nem volt olyan év, hogy a Cowboys bejusson a nagydöntőbe, azonban többször is játszottak playoffban. Az évek múlásával Smith ugyan remek számokat hozott, csapatszinten kevésnek bizonyultak. 1998-ban újabb fordulópont következett életében, ugyanis elérte saját maga elé tűzött célját, és a Cowboys csapatában minden idők legtöbbet futott yardjáért járó elismerést magáénak tudhatta. Egy évvel később pedig az NFL “legtöbb futott yardja” díj lett az övé. Ez volt az utolsó dolog azon a listán, amit még a karrierje megkezdése előtt felírt magának.
Az elkövetkező két évben Smith teljesítménye lassan 1000 yard körülre redukálódott és már annyi labdacipelést sem kapott. Jerry Jones a Cowboys tulajdonosa egy visszavonulást javasolt a futónak, aki ezt teljes mértékben elutasította. Így került szabadügynökként az Arizona Cardinals csapatába 2003-ban.
Kis időbe telt rájönnie, miért is került egy fiatalokkal teli klubba. Azért, hogy példát mutasson, helyes irányt, amin el kell indulni mindegy egyes újonc játékosnak. Larry Fitzgerald említette, hogy rengeteg mindent köszönhet a veterán játékosnak, hiszen nélküle és a segítsége nélkül máshogyan is alakulhatott volna az ő és a csapat élete is.
Nem hozott lenyűgöző eredményeket Smith Arizonában, de megtett minden tőle telhetőt. Élete legfelzaklatóbb eseményének tartja azt, amikor Dallasba kellett mennie mérkőzést játszani, csakhogy más színekben. Busszal és nem autóval érkezett, a vendég öltözőben kellett felkészülnie és egészen furcsa érzés fogta el őt. A mérkőzés előtt pedig saját bevallása szerint perceken keresztül sírt. Sírt a sok emlék, ismerős és mégis ismeretlen láttán. A mérkőzést a második negyedben befejezte, képtelen volt a Cowboys ellen játszani.
2004 egy szép befejezéssel zárult Smith számára. 9 touchdownt és 937 yardot tett fel a Cardinals táblájára. Úgy döntött, nem hagyja, hogy az élete csak a múlt homályába vesszen, és beleadott mindent karrierje utolsó szezonjába.
2005 február 3-án vonult vissza, a Cowboys színeiben. Könnyes búcsút vett a csapattól, az edzőktől és az őt körülvevő csapattól.
Emmitt a football után elkezdett foglalkozni a családjával, az üzlettel és a jótékonykodással is. Feleségével, Pat Smithszel olyan gyermekek iskoláztatását segítik, akik hátrányos körülmények közül származnak. Emellett dolgozott NFL analitikusként, valamint kommentátorként és különböző NFL műsorok vezetését is elvállalta egészen 2009-ig.
Ingatlanokkal és különböző területek értékesítésével is foglalkozott/foglalkozik. Smith állítása szerint ez az a munka, amit élvez, el tud mélyülni benne és ért is hozzá. Cége (legalábbis 51%-nyi részesedése volt benne) pár év alatt hatalmasra nőtte magát, és sikereket értek el a társvezetőkkel együtt. Később egy hasonló foglalkoztatottságú cég alapításában segédkezett Baltimore-ban, ahol az igazgatóság élére állt. 2016-ban pedig társvezetőnek állt egy dallasi céghez, az The Gents Place-hez is, mely a férfiak részére biztosít “szépítkezést” (pl.: haj- és szakálligazítás, spa, lábápolás).
Szerepelt az Így jártam anyátokkal című műsorban egy pár pillanatig, mikor is Barney – a sorozat egyik karaktere – fejvesztve rohan az utcán, hogy megtudja az akkori év Super Bowl győzelmét, belebotlik Smithbe és a következő párbeszéd játszódik le köztük:
– Emmitt Smith!!!
– Igen, én vagyok.
– Nem tudja, mi lett a Super Bowl eredménye?
– Jó ég, az tegnap volt?
– Igen, mégis mi lehet fontosabb a focinál?
– Hát a tánc fiam, a tánc.
Nem feledkezhetünk meg arról a trófeáról sem, melyet 2006-ban kapott a híres táncos produkcióban való szerepléséért az amerikai Dancing with the Stars műsorban. Pillanatok alatt elnyerte a közönség szívét és minden beleadva sikerült megnyernie a partnerével, Cheryl Burke-kel az ezért járó első díjat.
Emmit csodás karriert futott be az NFL-ben és az életben egyaránt és sokak példaképévé vált az évek során. Ugyanolyan pozitivitással és erőbedobással áll neki a mai napig mindennek, amibe bele fog, ahogyan azt fiatal éveiben is tette. Nem hagyja, hogy bármi is eltérítse a céljaitól és a gyerekeit is ugyanezzel a tudattal és értékrenddel igyekszik nevelni.
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Köszi a cikket!